OVF: az előrejelzés nagyon bizonytalan, de folyamatosan finomítják az árvíz elleni védekezés tervét
A ciklon gyors változása megnehezíti a csapadékmennyiség előrejelzését, a vízügy ennek ellenére nagy erőkkel folytatja a felkészülést az érkező árhullámok elleni védekezésre – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szombaton az MTI-vel.
Azt írták, az átvonuló ciklon miatt folytatódott a rendkívül csapadékos időjárás, elsősorban az Alpok keleti és a Kárpát-medence nyugati, illetve északi részén, és még nincs vége az esőzésnek.
Felhívták a figyelmet arra: a ciklon mozgása továbbra is nagyon változó, a hozzá tartozó csapadéksávok között szárazabb területek is előfordulnak, emiatt nagyon nehéz meghatározni, hol és mennyi eső fog még esni. A Duna felső részvízgyűjtőire az elmúlt 24 órában több esett, mint azt a korábbi számítások mutatták - jegyezték meg.
Hozzátették: az aktuális meteorológiai előrejelzés szerint az eddig várt csapadékmennyiséghez képest a Felső-Duna, az Inn, a Traun, az Enns vízgyűjtőjén valamivel több, míg a Lajtán, a Morván, a Rábán, a Vágon, a Murán és a Dráván kevesebb csapadékra lehet számítani.
A Duna Budapestig tartó szakaszán a harmadfok szintje fölötti vízállás, a Lajtán és a Rábán akár a legmagasabb valaha mért vízszintet megközelítő, a Murán a harmadfok, a Dráván Drávaszabolcsnál pedig az elsőfok szintje körüli tetőzés valószínű. Budapestnél az alsó rakpartok szintjét várhatóan jövő kedden érheti el a vízszint.
A Tisza részvízgyűjtői közül a Sajón és a Tarnán az elsőfok szintje feletti tetőzést várnak.
Közölték azt is: a hidrológiai helyzet miatt a vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse folytatja az országban zajló árvízvédelmi tevékenységek összehangolását. A vízügy munkatársai folyamatosan figyelik az előrejelzéseket, és az aktuális adatokhoz igazítják a felkészülést a várható helyzetre, elsősorban a Duna és Lajta mentén.
"Annak érdekében, hogy Mosonmagyaróvárt megvédjük az árhullámtól, a szakembereink előkészítik a Lajta-szükségtározó megnyitását, felmérik annak lehetséges helyszíneit" – írták.
Hozzátették: a vízügyi szolgálat nem csak személyzetet és eszközöket csoportosít át a védekezésben leginkább érintett területekre, de indulásra készen állnak azon műszaki irányítóik is, akik az önkormányzatok kérésére a helyi védekezéséhez nyújtanak majd szakmai segítséget.
Az Országos Műszaki Irányító Törzs szombati ülésére meghívást kaptak a társszervek, vagyis a katasztrófavédelem, a rendőrség, a honvédség, illetve a polgárőrség képviselői is, hogy a védekezéshez esetleg szükséges részvételükről egyeztessenek a vízügyi szakemberekkel.
Borítókép: Budapest, 2024. június 8. Az áradó Duna Budapesten, a Margit hídnál az árhullám tetőzésekor 2024. június 8-án. MTI/Hegedüs Róbert