Skip to main content

Ritkán látható bolygóegyüttállás lesz megfigyelhető a hétvégén

Írta: mti
Megjelent: 2025. január 15. Szerda, 04:36

DVG20250103004 scaled e1735978222400

Január 17. és 19. között napnyugta után a Vénusz – ismertebb nevén az Esthajnalcsillag – szabad szemmel is jól látható együttállásba kerül majd a gyűrűs Szaturnusszal – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.

 

 

Az égi páros három este is látványos élményt nyújt majd mindenkinek, aki feltekint a délnyugati, sötétedő égre – fogalmaztak a közleményben.

Hozzáfűzték, hogy az együttállás 18-án lesz a legszorosabb, amikor a két bolygó – a fehéren ragyogó Vénusz és a halvány narancssárga Szaturnusz két foknyira lesz egymástól.

Az Esthajnalcsillag, azaz a Vénusz a legfényesebb égitest a Nap és a Hold után, egyúttal a legfényesebb csillagszerű objektum az egész égen.

Január 12-én került dichotómiába, azaz félvénusz fázisba, a hónap derekán pedig közelít majd a Szaturnuszhoz, Naprendszerünk gyűrűs bolygójához – magyarázták a közleményben.

Felhívták a figyelmet, hogy a két égitest látszólagos közelsége nem túl gyakori égi esemény, most azonban szabad szemmel is kiválóan megfigyelhető az esti égbolton.

Azt írták, hogy a Vénusz napnyugta után már látszani fog a délnyugati égbolton, egy órával később pedig a Szaturnusz is felbukkan majd mellette.

Január 17-én, péntek este a bolygók már 17:30-kor is feltűnően látszani fognak, és további három órán keresztül megfigyelhetőek lesznek, mielőtt lebuknak a horizont alá. 17:30-kor az együttállás dél-nyugaton, 26 fokkal a látóhatár fölött, a Vízöntő csillagképben lesz megfigyelhető – részletezték, hozzátéve, hogy a bolygók január 18-án lesznek egymáshoz legközelebb, mindössze 2,1 fokos távolságra.

Kitértek arra is, hogy a Vénusz több mint százszor fényesebben világít majd a Szaturnusznál, és a párost három egymást követő éjszakán át is megfigyelhetik az érdeklődők.

A jelenségről további információ a Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapján érhető el.

Borítókép: Nagykanizsa, 2025. január 3. A Hold és a Vénusz együttállása Salgótarjánból fotózva 2025. január 3-án. A Vénusz a Hold felett enyhén jobbra látható fénypont. MTI/Varga György

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb