Fő tartalom átugrása

Magyar Péter: az iskolakezdési támogatás első részletét augusztus végéig utalják

Írta: mti
Megjelent: 2026. július 02. Csütörtök, 12:32

D HR20260629009

Az iskolakezdési támogatás első részletét, 50 ezer forintot augusztus 24-ig utalja a Magyar Államkincstár - közölte a miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában.

 

 

Magyar Péter emlékeztetett, hogy a kormány döntése nyomán bevezetik a százezer forintos iskolakezdési támogatást a rászoruló családokban élő gyermekek számára.

"Magyarországon egyetlen gyermek sem indulhat hátrányból azért, mert a családja nehéz helyzetben, nehéz körülmények között él, ezért vállaltuk korábban, hogy a rászoruló iskolások számára 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást vezetünk be"

- fogalmazott a kormányfő.

Hozzátette, hogy egy ilyen támogatási rendszer kialakítása - különösen abban az állapotban, amiben a szociális rendszert és nyilvántartást az előző kormánytól megörökölték - összetett és nehéz feladat, azonban nem akartak még egy évet várni. Ezért olyan, már meglévő jogosultságokhoz kötötték a támogatást, amelyeknél az állam már megállapította a rászorultságot, ilyen a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény.

Ez azt jelenti, hogy minden iskolás gyermek, aki rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül, automatikusan jogosult lesz a 100 ezer forintos támogatásra, s ezen felül jogosultak lesznek az iskolakezdési támogatásra az emelt összegű családi pótlékban részesülő, tartósan beteg, súlyos fogyatékossággal élő gyermekek is - fejtette ki Magyar Péter, hozzátéve, hogy jogosultak lesznek a sajátos nevelési igényű gyerekek, valamint a Dobbantó programban és a műhelyiskolai képzésben részt vevő fiatalok is.

Kiemelte: minden olyan gyermek is megkapja a százezer forintos támogatást, aki egyszülős családban nevelkedik, de jogosultak lesznek a gyermekvédelmi intézményben vagy nevelőszülőknél nevelkedő gyermekek is.

A támogatás összege gyermekenként összesen 100 ezer forint. Az első részletet, 50 ezer forintot augusztus 24-ig utalja majd a Magyar Államkincstár, hogy a családok még a tanév kezdete előtt meg tudják vásárolni mindazt, amire valóban szükségük van - közölte a miniszterelnök.

Elmondta, a második 50 ezer forint novemberben, utalvány formájában érkezik, és a gyermekek iskoláztatására lehet felhasználni. A támogatás adómentes lesz, és nem vonható végrehajtás alá.

A kormány számításai szerint mintegy 400 ezer magyar gyermek részesülhet a Tisza-kormány által bevezetett iskolakezdési támogatásban.

"Magyarországon az elmúlt évtizedekben elvált egymástól a nehéz sorsú gyermekek és a biztonságban élő gyermekek valósága. Az utóbbi évtizedekben sokan természetesként kezdték elfogadni, hogy a nehezebb körülmények közé születő gyermekek számára nincs kitörési lehetőség, hogy a sorsuk már az életük elején eldől. Pedig ez egyáltalán nem természetes. Ez korábbi rossz politikai döntések következménye"

- mondta Magyar Péter a videóban.

Borítókép: Budapest, 2026. június 29. Magyar Péter miniszterelnök napirend előtt szólal fel az Országgyűlés rendkívüli ülésén 2026. június 29-én. MTI/Hegedüs Róbert

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb