MTI HÍREK

dscf0880A barcsi rendőrök 2013. június 27-én rongálás és lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt előállítottak két babócsai fiatalt a Barcsi Rendőrkapitányságra. A rendelkezésre álló információk szerint a fiatalemberek 2013. június 27-én virradó éjszaka egy helyi vendéglő kerítésén átmásztak, majd az udvarra bejutva az ott található raktárából sört és húskészítményeket tulajdonítottak el. Kiderül, hogy ezen cselekményt megelőzően szintén 2013. június 27-én virradó éjszaka megrongálták a babócsai Szabadság téren lévő két buszmegállót úgy, hogy a buszmegállók hátsó falából több darab deszkát kiszakítottak, illetve lábbal berúgták. Ezen felül még megrongáltak egy utcanevet jelző táblát és egy információs térképet is. A nyomozók a 23 éves I. Attilát és 16 éves társát gyanúsítottként hallgatták ki, akik kihallgatásuk során beismerték a rongálás és a lopás elkövetését is.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.