MTI HÍREK

059Június 27-én autóbusszal érkeztek marcali zarándokok Somogyvárra, hogy részt vegyenek azon az ünnepségen, melyet a Kupavári Nemzeti Emlékhelynél rendezett a húszéves alapítását ünneplő Kaposvári Egyházmegye. A szentmisét Balás Béla kaposvári püspök vezetésével mintegy 100 pap celebrálta,. Köztük volt Székely János esztergom-budapesti segédpüspök is, aki a Püspöki Konferencia Cigány pasztorációs Bizottságának vezetője. Ugyanis a szentmise keretében Balás Béla püspök két diakónust is szentelt, az egyik Balogh Péter, roma származású..

A mintegy ezer résztvevő előtt ünnepi beszédében Gárdonyi Máté plébános, egyháztörténész emlékezett szent Lászlóra. A megjelenteket Móring József Attila a település polgármestere köszöntötte:"egy kis település legboldogabb polgármestere, mint mondta..

A 130 tagú, egyházmegyéből összeállt kórus, a cigány himnuszt is elénekelte az ünnepség végén a nagyszámú roma küldöttség tiszteletére.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.