Budapest, 2013. június 18., kedd (MTI) - Az egészségügyben dolgozók bérnövelését, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének a szabályait tartalmazza az a kormányrendelet-tervezet, amely a kormány honlapján jelent meg kedden.
A tervezet felsorolja, hogy az egészségügyi törvényben összefoglalóan szereplő munkakörökbe kik tartoznak. Így az orvosi munkakör az orvos igazgatóval indul és a fogszakorvossal zárul. A második - jóval terjedelmesebb - csoportba az egészségügyi szakdolgozók, a harmadikba az egyéb diplomások (például pszichológus, logopédus), míg a negyedikbe a gyógyszerészek tartoznak.
Dél után nem sokkal egy 27 éves fiatalemberhez hívtak segítséget társai azt követően, hogy Balatonboglár előtt, a parttól kb 1500 méterre a fiatal férfi a Balatonba ugrott és azonnal eszméletét vesztette. Mivel volt rajta mentőmellény, így nem merült el, de állapota arra utalt, hogy baj van.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatát a Balatoni Vízirendészet ügyeletes riasztotta a helyszínre. A Rupert sürgősségi mentőhajó azonnal a helyszínre indult. Tihanyból valamivel több mint 20 perc alatt a helyszínre ért a hajó, fedélzetén egy mentőtiszttel, aki az addigra már eszméletét visszanyert férfit a hajó EKG-készülékével monitorozták. A vizsgálat megállapította, hogy feltehetően a felhevül testtel történt vízbe ugrás következtében pitvar fibrilláció alakult ki, mely ha nem jut mielőbb szakszerű segítséghez végzetes lehet.
A műszaki ellenőr jelzése alapján, a Bize – Marcali - Kéthely és a Balatonújlaki elágazó között elindult kerékpárút beruházást leállították. A kerékpárút tervezett nyomvonala ugyanis, több esetben fedi a Marcalit ivóvízzel ellátó 400 mm –es vízvezetéket. A kivitelezés módjának, a hatályos tervekben szerepelő technológiája, veszélyeztetné a csővezetéket, és ezzel a város vízellátását, ezért új pályaszerkezeti rétegrend kialakítására és eltérő technológia alkalmazására van szükség. Ennek a műszaki megoldásnak a kidolgozása folyamatban van, mely elkészülte, jóváhagyása és engedélyezése után folytatódhat az építkezés, az érintett szakaszon. (Marcali – Kéthely).
Június 10.-től 3 hétig Marcaliban edzőtáborozik a július közepén Macedóniában, megrendezésre kerülő B Divíziós EB-re készülő U18-as magyar fiú kosárlabda válogatott. A foglakozásokat Zsoldos András, Ferenczy Tamás és a közelmúlt emblematikus magyar kosárlabdázója, Sitku Ernő irányítja.
![]() |
Évek óta hagyomány iskolánkban, hogy a búcsúzó nyolcadikosoknak fészekhagyót szervezünk. A program házigazdája iskolánk diákönkormányzata.
![]() |
A TÁMOP program keretében minden 8. osztályunknak 3 hetet meghaladó projektet szervezünk. Idén a feladatok „A fa" körül forogtak. Tanítványaink színesebbnél színesebb feladatokat kaptak, amelyeket örömmel végeztek el. A projekt zárásaként egy kiállítást kellett megszervezniük, amelynek „A fa lelke" címet adták.
A kiállításon nemcsak a saját munkáikat tették közszemlére, hanem iskolatársaik fával kapcsolatos remekműveit is. Az elkészült alkotások az évzáróig díszítik iskolánk falait. Ha erre járnak, kérem tekintsék meg őket!
Budapest, 2013. június 18., kedd (MTI) - Egy szolgálaton kívüli rendőr mentett ki egy sofőrt az égő autójából Budapesten hétfő éjjel a IX. kerületben - erősítette meg az MTI információját az ORFK Kommunikációs Szolgálata. A sofőr a Vágóhíd utcánál egy kanyarban megcsúszott, a járműve fának ütközött és kigyulladt nem sokkal 23 óra előtt. A sérült sofőrt a XXI. kerületi rendőrkapitányság munkatársa húzta ki a kocsiból. Az MTI úgy tudja, a sofőrt életveszélyes sérüléssel szállították kórházba.
Keszthely, 2013. június 17., hétfő (MTI) - A tervek szerint szerda este kezdődik, és csütörtökön be is fejeződik az újabb kémiai szúnyogirtás a Balatonnál - mondta Sáringer-Kenyeres Tamás, a munkát irányító szakértői csoport vezetője hétfőn az MTI-nek.
A csapadékos késő tavasz és kora nyár miatt sok a szúnyog, de a helyzeten enyhített egy ideig a lehűlés, ezért eddig elegendő volt egy biológiai és egy kémiai szúnyogirtás a kiemelt balatoni üdülőövezetben. Most, a nyári melegben szükségessé vált újabb kémiai beavatkozással szeretnének péntekig végezni, mivel a hétvégén szelesebb időjárás várható, ami nehezítheti a repülést - ismertette.
A szúnyogirtást mintegy 5400 hektárnyi területen végzik el. Ha az időjárás alakulása megakadályozza a munka hét közepén tervezett elvégzését, a gyérítést 21-22-én, vagyis hétvégén hajtják végre.
Hétfőn reggel bejelentés érkezett a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányító központjába, mely szerint Bárdudvarnoktól mintegy másfél kilométerre kigyulladt egy gépkocsi motortere haladás közben. Az esethez a kaposvári hivatásos tűzoltók vonultak egy tűzoltógépjárművel, akik a kiérkezést követően két vízsugárral percek alatt eloltották a tüzet. A tűzoltók ezt követően közreműködtek a forgalmi akadály megszüntetésében, a forgalmi rend mielőbbi helyreállítása érdekében. A tűz vélelmezhetően elektromos meghibásodás miatt keletkezett, az eset során személyi sérülés nem történt. Fotók: Kaposvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság
Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2013.06.18. kedd éjfélig
Hétfőn kora este és kedden délután északkeleten kis eséllyel kialakulhat zivatar, viharos széllökés, jégeső, és felhőszakadás kíséretében. A napi középhőmérséklet sokfelé meghaladja a 25 fokot, kedden a déli megyékben és a nagyvárosokban a 27 fokot is eléri.
Készült: 2013.06.17. 18:05 Országos Meteorológiai Szolgálat
A két pályatestet elválasztó szalagkorlátnak ütközött egy autó az M7-es autópályán a kőröshegyi völgyhídnál szombaton kora reggel.
A baleset az autópálya 120-as kilométerszelvénynél történt a Budapest felé vezető oldalon. Az autó műszaki mentéséhez a siófoki tűzoltók egy gépjárműfecskendővel vonultak a helyszínre. A balesetben a személygépkocsit vezető férfi és mind a négy utasa megsérült. Őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.
Főbb üzenetek a lakosság részére és ajánlások fekvőbeteg ellátó intézmények részére Hőségriadó jó tanácsok
Levélcím: Marcali Portál
8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!
Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.