
Jövő augusztusban a gyorsaságimotoros-világbajnokság, júliusban pedig a Superbike-vb fordulóját is megrendezik a Balatonfőkajár mellett elhelyezkedő Balaton Park versenypályán.

Több száz polgárőr vesz részt a dunai árvíz elleni védekezésben - derült ki az Országos Polgárőr Szövetség közleményéből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Megtörténtek az utolsó lépések a védekezésben: mindenhol sikerült 9 méteres magasságig felkészíteni Budapestet a közelgő árvízi tetőzésre - közölte a főpolgármester csütörtökön a Facebook-oldalán.

Megkezdődött a Duna tetőzése a Szigetköznél, Nagybajcsnál pedig csütörtökön napközben várják 855 centiméter körül az áradó folyó tetőzését - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Megfeszített munka folyik az árvízi védekezésben a Dunakanyarban - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán az M1 aktuális csatornán.

A becslések szerint a maximális vízszint 40 centiméterrel alacsonyabb lesz, mint a 2013-as nagy árvíz idején Budapestnél, illetve a város feletti folyószakaszokon - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az árvízi helyzet ellenére továbbra is biztosított a vasúti közlekedés a MÁV-Volán-csoport hálózatán, csak az Esztergom-Komárom vonalon kellett eddig korlátozást bevezetni a Duna mentén, ezen a szakaszon buszok szállítják az utasokat - közölte a Mávinform kedd délután az MTI-vel.

Hosszan elhúzódó árhullámra kell felkészülni, sokáig lesz érvényben harmadfokú készültség az érintett folyókon - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna kedd délutáni műsorában.

A Magyarországot is elérő árhullám miatt az elmúlt napokban több országos közúton is korlátozásokat kellett bevezetnie a Magyar Közútnak.

A jelenlegi árhullám 30-50 centiméterrel alacsonyabb vízállás mellett halad le a Dunán, mint a 2013-as árvíz idején - jelentette ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

A Szigetközbe lassan megérkezik az árvíz, a Duna többi szakaszán pedig továbbra is felkészülnek az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szakemberei az árra – mondta a szervezet szóvivője kedd reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A Dunán levonuló árhullám miatt kedd reggel lezárják a Margitszigetet, ezért a 26-os autóbusz nem közlekedik, a 4-es és a 6-os villamos pedig nem áll meg a margitszigeti megállóban - közölte a BKK hétfőn este az MTI-vel.