
Budapest, 2023. július 10., hétfő (MTI) - Minden évben három szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést koordinál a Nébih (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal), a Balaton körüli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzések most kezdődtek el - mondta az Agrárminisztérium (AM) hétfői közleménye szerint az élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár Balatonlellén.

Kétpó, 2023. július 10. A Szolnokról Békéscsaba-Lőkösháza irányába közlekedő tehervonat július 9-én kisiklott kocsijai Tiszatenyő és Mezőtúr között, Kétpó forgalmi kitérőnél 2023. július 10-én.

Budapest, 2023. július 10., hétfő (MTI) - A hazai közönség legtöbbször Azahriah és Desh Pullup című számát hallgatta a Spotify-on, mely majdnem 6,5 millió lejátszást ért el 2022-ben.

Budapest, 2023. július 10., hétfő (MTI) - Hétvégén Balatonlellén gálaműsorral a Magyar Nemzeti Cirkusz, Zamárdiban világrekor kísérlettel és kardnyelővel a Richter Flórián Cirkusz, Budapesten pedig a Fővárosi Nagycirkusz a sztyeppék világának megidézésével készül a cirkuszok éjszakájára.

Budapest, 2023. július 10., hétfő (MTI) - Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos "arra hívja fel a figyelmet, hogy hőségriadó van érvényben, amely komoly veszélyt jelenthet az állatok egészségére és jóllétére".

A Magyar Honvédség idén is megnyitotta kapuit azok előtt a fiatalok előtt, akik a katonai élet iránt érdeklődnek. Az első turnusban, az ötnapos táborban félszáz gyermek vehetett részt az MH Kiss József 86. Helikopterdandárnál.

Budapest, 2023. július 9., vasárnap (MTI) - Július 16-ig lehet szavazni arra, hogy melyik Magyarország legszebb erdeje - tájékoztatta az Agrárminisztérium (AM) vasárnap az MTI-t.

Budapest, 2023. július 8., szombat (MTI) - Sikeresen eltalálta egy játékos mind az öt kihúzott számot az ötös lottó szombati sorsolásán, a szerencsés nyertes több mint 1,7 milliárd forinttal lett gazdagabb - tájékoztatta a Szerencsejáték Zrt. szombaton az MTI-t.

Pécs, 2023. július 8. A Gaia című, a földgömböt ábrázoló installáció a hetedik Zsolnay Fényfesztiválon Pécsett a Kodály Központ hangversenytermében 2023 július 7-én. A tavaly százezer látogatót vonzó rendezvény fényfestésekkel, fényinstallációkkal, utcaművészeti produkciókkal és koncertekkel várja az érdeklődőket július 6 és 9 között. MTI/Ruprech Judit

Barcs, 2023. július 7. Gímszarvasok (Cervus elaphus) a SEFAG Zrt. Barcsi erdészete területén 2023. július 6-án. MTI/Kovács Attila

Tiszalök, 2023. július 7. Új, 153 tonnás, 220/126 kilovoltos transzformátor érkezik a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) Zrt. tiszalöki alállomására 2023. július 7-én. MTI/Vajda János

Budapest, 2023. július 7., péntek (MTI) - Már 1,8 millió hektáron zajlik az aratás; az idei termés a tavalyi rendkívül tragikus évinél ugyan jobbnak ígérkezik, a várakozásoktól azonban mennyiségben és hozamban is elmarad - mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken Budapesten.