
Budapest, 2021. december 23., csütörtök (MTI) - Még egy hét áll rendelkezésre a februári adóvisszatérítéshez szükséges nyilatkozat kitöltésére, amelyből csütörtök reggelig már 650 ezer be is érkezett. Az adóhivatal december 31-ig még mintegy 100 ezer szülő nyilatkozatát várja - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.

Budapest/Baltimore, 2021. december 23., csütörtök (MTI) - A világon 277 153 704 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 376 763 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai alapján.

Budapest, 2021. december 22., szerda (MTI) - A jövőre sokkal kedvezőbbé váló átalányadó a legkisebb vállalkozások mellett sok mellékállásban vállalkozó, de főállásban dolgozónak hozhat könnyebbséget. Emellett segítheti a vállalkozóvá válást is, hiszen ezzel az adóval könnyen, egyszerűen és szinte kockázat nélkül próbálhatja ki magát bárki az üzleti szférában - mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.

Sopron, 2021. december 21. Sopron város karácsonyfája a Várkerületben 2021. december 20-án. MTI/Filep István

A Magyar Közút ütős ünnepi fotótémát biztosít idén a karácsony szerelmeseinek, ugyanis a főváros melletti Megyeri híd átváltozik az ország legnagyobb köztéri karácsonyfájává.

Budapest, 2021. december 21., kedd (MTI) - A MÁV-Volán-csoporthoz tartozó közlekedési társaságok - MÁV-START, Volánbusz, MÁV-HÉV - az ünnepekhez igazították a járatok közlekedési rendjét - közölte a vasúttársaság kedden az MTI-vel.

Budapest, 2021. december 21., kedd (MTI) - Meghosszabbítják a decemberi bérletek érvényességi idejét, a vasúti és közúti közösségi közlekedési szolgáltatók január 5. helyett január 7-ig fogadják el a decemberi dolgozó- és tanulóbérleteket helyközi járataikon - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára kedden a Facebook-oldalán.

Budapest, 2021. december 20., hétfő (MTI) - Tizenöt omikronos esetet azonosítottak a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) laborjában és további omikrongyanús mintákat is vizsgálnak - közölte az NNK hétfőn a koronavirus.gov.hu oldalon.

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti: Berlin, 2021. december 20., hétfő (MTI) - A koronavírus-világjárvány robbanásszerű németországi erősödéséhez vezet a kórokozó omikron nevű változata a német szövetségi kormány mellett működő szakértői tanácsadó testület szerint.

Budapest, 2021. december 19. Csontváry Kosztka Tivadar Titokzatos sziget című alkotása a Virág Judit Galéria 68. téli aukcióján a Budapest Kongresszusi Központban 2021. december 19-én. Az aukción 460 millió forinton ütötték le Csontváry Kosztka Tivadar alkotását, amivel új rekord született a magyar aukciók történetében. MTI/Mohai Balázs

Gárdony, 2021. december 19. Résztvevő férfi teljesíti a 150 méteres távot a 2,8 fokos Velencei-tóban a 2. Téli Balaton-átúszás gárdonyi kvalifikációján 2021. december 19-én. A balatoni rendezvényt a tervek szerint 2022. február 19-én rendezik Szántód és Tihany között. MTI/Vasvári Tamás

Budapest, 2021. december 19. A Clark Ádám tér alatti villamosalagútba hajtott és bennrekedt személyautót vontatják ki a külön erre a célra a helyszínre érkezett villamossal 2021. december 19-én. MTI/Lakatos Péter