
Pécs, 2016. július 26. Érdeklődők a Pont Ott Parti hivatalos ponthatárváró rendezvényen a felsőoktatási képzések ponthatárainak kihirdetésén a pécsi Széchenyi téren 2016. július 26-án. A felsőoktatásba jelentkező több mint 111 ezer diák mintegy 67 százalékát felvették valamelyik egyetemre, illetve főiskolára, majdnem 4 százalékkal többet mint tavaly. MTI Fotó: Sóki Tamás

Budapest, 2016. július 26., kedd (MTI) - Augusztus 1-jétől több változás is hatályba lép az adótörvények júniusban elfogadott módosításai alapján.

Budapest, 2016. július 26., kedd (MTI) - Ma este hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. A diákokat a fővárosban az Infoparkban várják Pont Ott Partival, de több vidéki városban is tartanak hasonló ponthatárváró programot.

Bócsa, 2016. július 24. Besze Gábor csikós Puszta 17-est mutat be a Bács-Kiskun megyei Bócsán, a Vincze Lovardában 2016. július 24-én. A csikós tizenhét lovat fogott be és hajtott lépésben, ügetve és vágtában. A produkció Guinness-rekord, a korábbi csúcstartó tizenkét lovat hajtott egyszerre. MTI Fotó: Ujvári Sándor

Balatonfüred, 2016. július 23. A 191. Anna-bál szépévé választott szegedi Kriveczky Villő, első udvarhölgye, a szigetvári Gorosics Csenge és második udvarhölgye, a balatonfüredi Káplár Fanni Balatonfüreden 2016. július 24-én. MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Balatonfüred, 2016. július 23. A 191. Anna-bál résztvevői érkeznek a balatonfüredi Anna Grand Hotel parkjába 2016. július 23-án. MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Fót, 2016. július 23. Nico Rosberg, a Mercedes német Forma-1-es versenyzője gyerekek között Fóton 2016. július 23-án. MTI Fotó: Kovács Attila

Budapest, 2016. július 22. A Magyar Honvédség Dunaújváros nevű hajója halad a Duna fővárosi szakaszán a nándorfehérvári diadal emléknapján, 2016. július 22-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Mogyoród, 2016. július 21. Nico Rosberg, a Mercedes csapat német versenyzője fényképezkedik a hétvégi a Forma-1-es Magyar Nagydíj első napján a mogyoródi Hungaroringen 2016. július 21-én. MTI Fotó: Marjai János

Pécs, 2016. július 21. A bontás alatt álló pécsi magasház a 15. szint bontási munkálatai alatt 2016. július 21-én. MTI Fotó: Sóki Tamás

Budapest, 2016. július 21. Jógázók a dél-budai villamoshálózat fejlesztése miatt a járműforgalom elől elzárt fővárosi Szabadság hídon 2016. július 21-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Siófok, 2016. július 20., szerda (MTI) - A kormány eltökélt a SZÉP-kártya fenntartásában, a 300 milliárd forintos balatoni fejlesztési forrást áttekintik, és szükség szerint átcsoportosítják az új turisztikai stratégiának, a minőségi turizmusnak megfelelően - közölte Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója szerdán Siófokon sajtótájékoztatón.