A Dél-dunántúli régióban eddig feldolgozott 300 ezer bevallásnak csak 4 százaléka hibás. A legjellemzőbb hiba az aláírás-hiány és a járulékkedvezmény igénybevételéhez szükséges számítások és adatok hiánya, melyeket csak az adózó közreműködésével lehet javítani.

Budapest, 2015. június 8. Összetört személyautó a fővárosi Bem József téren 2015. június 8-án. A Budapesti Rendőr-főkapitányság járőrei hajnalban megkülönböztető hang- és fényjelzés használatával próbáltak intézkedni a II. kerületi Árpád fejedelem útján közlekedő kocsi vezetőjével szemben.


Budapest, 2015. június 7. Összeroncsolódott személyautó Budapest III. kerületében, a Kunigunda útján, ahol a gépjármű az útról lesodródva egy közvilágítási oszlopnak csapódott és felborult a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) székháza előtt 2015. június 7-én. A kiszakadt betonoszlop rádőlt az autóra. A személygépkocsi vezetőjét a mentők kórházba vitték. MTI Fotó: Lakatos Péter

Budapest, 2015. június 6. A mellrákellenes séta résztvevői rózsaszín lufikkal vonulnak a Lánchídon 2015. június 6-án. A szervezők a mellrák megelőzésének fontosságára kívánják felhívni a figyelmet. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Budapest, 2015. június 5., péntek (MTI) - Kártyás vásárlásnak minősül, így a befizetőknek ingyenes a bankkártyával történő csekkbefizetés júniustól a postákon, az eddigi költséges készpénzfelvételi tranzakció helyett.



Budapest, 2015. június 4. Ron Howard rendező (b) instruálja a Robert Langdon szerepét alakító Tom Hanks kétszeres Oscar-díjas és négyszeres Golden Globe-díjas amerikai színészt (j) Dan Brown Da Vinci Kód - Inferno című misztikus thrillerének forgatásán a budapesti Gutenberg téren 2015. június 3-án. MTI Fotó: Kallos Bea
Budapest, 2015. június 3. Gyerekek italos kartondobozokat taposnak laposra a fővárosi Millenáris Parkban tartott Guinness-rekordkísérleten 2015. június 3-án. A rendezvényen az italos dobozok újrahasznosításának Guinness-rekordját próbálták meg felállítani ötszáz gyerek részvételével az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés, a II. kerületi önkormányzat és a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szervezésében. MTI Fotó: Kovács Tamás


Budapest, 2015. június 2. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által közreadott, a Közti Zrt., Középülettervező Zártkörűen Működő Részvénytársaság látványtervén az új Puskás Ferenc Stadion látható.