
Hétfőn kezdődik a Magyar Tudomány Ünnepe, amelynek során egy hónapon át több száz tudománynépszerűsítő programmal várja az érdeklődőket a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) a fővárosban, vidéken és a határokon túl.

Az őszi kalászosok fejlődéséhez még elegendő nedvesség áll rendelkezésre a talajban, és az évszakhoz képest magas hőmérsékletek is az állományok erősödését segítik, de az optimális fejlődéshez egyre inkább szükség lenne csapadékra - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.

Fokozott óvatosságra inti a temetőkbe készülőket az Országos Mentőszolgálat.

November 1-jén ünnepeljük az összes szentet, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében.

Az előzetes adatok szerint 2024 szeptemberében 6708 gyermek született és 9697 ember halt meg; a tavalyi év szeptemberéhez képest a születések száma 7,7, a házasságkötéseké 22 százalékkal csökkent, a halálozásoké 5,4 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.

Megjelent a Népszámlálási atlasz, amely a 2022 őszi, 16. magyarországi népszámlálás és korábbi cenzusok adatai felhasználásával, térképek segítségével mutatja be az egyes vármegyék, járások és települések sajátosságait, és nyújt részletes területi képet a társadalom helyzetéről, az életkörülményekről - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-vel.

Újabb 20 darab környezetkímélő, tisztán elektromos meghajtású, Ikarus 120e típusú autóbusz érkezik a Volánbusz flottájába.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az őszi lombhullás kapcsán a téli álomra húzódó sünök védelmére hívta fel a figyelmet.
Mindenszentek és a Halottak napján a polgárőrök az évtizedes gyakorlatnak megfelelően az idén is folyamatos bűn- és balesetmegelőző járőrszolgálatot látnak el a temetőkben, sírkertekben és az urnatemetővel rendelkező templomok környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség hétfőn az MTI-vel.

A Mikulásgyár meghívására idén is eljön Magyarországra Joulupukki, a finn Mikulás - közölte a Mikulásgyár Alapítvány vasárnap az MTI-vel.

Balmazújváros, 2024. október 15. Szürke darvak (Grus grus) repülnek éjszakázó helyükre naplementekor a Keleti-víztározó felett, Balmazújváros térségében 2024. október 14-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Hétvégén kezdődik a téli időszámítás, az órákat vasárnap hajnali 3 órakor 2 órára kell visszaállítani.