Lassan véget ér az átigazolási időszak, Bozsó Ferit a Marcali VFC igazolásairól kérdeztem.
Már a lengyeltóti elleni győztes mérkőzésen is játszott Somogyi Viktor a csapatunkban. Mit kell tudni a fiatalemberről?
A Viktor marcali, pontosabban boronkai fiú. Kaposváron futballozott 13 éves kora óta, utoljára az U19 ben játszott. Hazajött és és nálunk szeretné folytatni a pályafutását. Én személy szerint örülök a Viktor érkezésének, egy nagyon szimpatikus fiatalembert ismertünk meg a személyében és e mellett a futball tudása sem elhanyagolható. Védekező középpályás szerepben tud hasznos lenni, de más poszton is bevethető, ahogyan ezt már bizonyította az edzőmérkőzéseinken. Utánpótláskorú játékos ezért elsősorban az ifiben számítottam volna rá, de a teljesítménye, az edzésmunkája alapján úgy gondolom, hogy a felnőtt csapat keretébe is helye van.
Más igazolás lesz-e?
Az utolsó pillanatokban vagyunk és ilyenkor már a játékosok keresik a csapatokat. Ma (kedd) érkezik két játékos próbajátékra. Tapolcáról Szűcs Adrián és Jáger András Babócsáról. Az Adrián az szélső, középpályás, inkább támadó, a Jáger pedig inkább védő, védekező középpályás. Ha meg tudunk egyezni, akkor, le szeretnénk igazolni őket.
Az nem probléma, hogy „bejárók" lennének?
Az Adrián az keszthelyi és onnan már van, egy autónk ahova befér, tehát nem okoz problémát. A Jáger esetében pedig majd meglátjuk mi lesz a megoldás, Ő Nagyatád-i.
Mi a menetrend a továbbiakban?
Holnap este egy edzőmeccs a Zalakomár ellen a Sport utcában este félhéttől. Szombaton este hatkor Böhönyén lépünk pályára. Van még augusztus 11 –re egy meccsünk egy NBIII –as csapattal, és szervezés alatt van még egy osztrák csapat ellen is egy mérkőzés, itthon.
Augusztus 18 –án kezdődik a bajnokság. Akkor elmondhatjuk, hogy felkészültetek?
A junior keret az rendben van, oda is sikerült igazolnunk a Balogh Andrist Balatonkeresztúrról, és a Lengyeltótiban már bemutatkozott Karsai Gergőt. Személyükben úgy gondolom, hogy stabil emberek érkeztek a csapathoz. Az ifi csapat bajnokhoz méltóan, és bajnokesélyesként vághat bele a szezonnak. Akik a felnőtt csapatban szóhoz jutnak, és jutottak, azokat vissza tudom tenni bármikor az ifibe ha erre szükség van.
A felnőtt csapat még alakulhat – ahogy ez korábban említettem – de bizakodó vagyok, egy – két nap múlva, amikor végleges a keret többet tudok mondani.
Futball berkekben, ahogy olvasom meglehetős visszhangja van, hogy 7 utánpótlás csapatot kell indítani a megyei első osztályban szerepelő egyesületeknek. Nálunk ez rendben van? Mi a véleményed az előírásról?
Nálunk ez teljesen rendben van. Azon kevés csapatok közé tartozunk, ahol megvannak az előírt korosztályos csapatok. Teljesen rendezett nálunk az utánpótlás.
Persze beszélgettem én is kollegákkal, és akikkel eddig erről szót váltottam azok elmondták, nagyon nehezen szedik össze a gyerekeket. A szövetségben nem gondoltak arra, hogy ez a gyerekek rovására mehet. Lesznek olyan fiatalok akik több korosztályban is játszanak kényszerűségből heteken keresztül. Mérkőzést fognak játszani szombat, vasárnap, minden hétvégén, mert az egyesületeknek kikell állítani a csapatokat és bizony „rakosgatni" fogják majd a játékosokat a korosztályok között.
Az a félő, hogy előbb-utóbb ezek a gyerekek „ki fognak égni", nem lesz sikerélményük ... abba fogják hagyni a focit.
Köszönöm a beszélgetést!