Kiss Lajos csapata még az elmúlt szezonban létező U16 korosztályban ezüstérmes lett. Idén a SLASZ új verseny kiírásában U21 és U18 korosztály mellett az U15 csapatok indítását írta elő.
A Marcali VFC rendezett utánpótlás nevelést valósít meg, ezért nem okoz különösebb gondot a csapatok kiállítása, ahogy hallom ez kisebb településeken már sok fejfájást okoz a szakvezetőknek. Valamit érzékelhet ebből a szövetség vezetése is, mert még mindig nincs sorsolása sem az U18 –nak, sem az U15 –nek. Lehet változtatni kényszerül a megye labdarugó vezetése.
A mi fiainkat ez persze nem zavarja különösképpen, edzenek és készülnek. Ma délután a Kozma Andor utcai sporttelepen egy változatos - amennyire én értek hozzá – nagyon szakszerű edzést láthattam, motivált, jól teljesítő labdarugókkal. És örömömre létszám gond sincsen. Ahogy Kiss Lajos elmondta csak egy játékosa fér bele az U15 –be, a többiek már idősebbek. Ő is kíváncsian várja, hogy milyen döntés születik ha változik a versenykiírás, ha pedig nem akkor azért már vele együtt sokan kíváncsiak lennének a sorsolásra ...
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva.
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva.
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva.