Kezdőlap

Kikaptunk az esélyesebb vendégcsapattól. Sokáig jól tartottuk magunkat az első félidőben, volt amikor vezettünk is, aztán „ledaráltak" minket.

SPR 2896

Balogh Bea nyilatkozata: Az elmúlt szezonban két mérkőzést játszottunk a vendégeinkkel, akkor idegenben egy nagyon jó játékot produkáltunk, de vesztettünk, aztán az itthoni mérkőzésünkön az első félidőt még jól bírtuk, de igazából akkor is érvényesült a Pénzügyőr fizikális fölénye.

A mostani mérkőzésen is az elején jól tartottuk magunkat, a félidő végére fáradtunk el. Azzal. hogy a Bogit (Hanusz Boglárka) kivették a játékból, egy kicsit elbizonytalanodott a támadójátékunk, és ennek lett az a következménye, hogy lerohanásokból, közvetlen indításokból, gólokat kaptunk. És itt fordított a vendégcsapat, a 25 percben még 12-12 volt az eredmény, és ekkor kaptunk egymás után 4 gólt. Mondhatom 25 percig egyenrangú ellenfelei voltunk a tavalyi ezüstérmes csapatnak.

A második félidőt nagyon rosszul kezdtük, ott az elején nem tudtunk gólt lőni. Próbáltam cserélni az embereket, védekezést váltottunk, ami igazából nem volt rossz de a támadójátékunk ezek ellen a nagydarab lányok ellen nem találtuk az ellenszert. Sem átlövéssel, sem betörésekkel nem voltunk elég eredményesek. A különbség az folyamatosan nőtt.

Szerintem ez a reális különbség a két csapat között, de talán lehettett volna egy kicsit szorosabb az eredmény.

SPR_2896
SPR_2900
SPR_2902
SPR_2905
SPR_2907
SPR_2923
SPR_2928
SPR_2931
SPR_2934
SPR_2941
SPR_2943
SPR_2947
SPR_2955
SPR_2958
SPR_2978
SPR_2983
SPR_2987
SPR_2988
SPR_2991
SPR_2993
SPR_2997
SPR_2999
SPR_3000
SPR_3004
SPR_3005
SPR_3010
SPR_3016
SPR_3023
SPR_3076
SPR_3082
SPR_3083
SPR_3086
SPR_3092
SPR_3098
SPR_3099
SPR_3104
SPR_3105
01/37 
start stop bwd fwd

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva.

SPR_3106
SPR_3108
SPR_3110
SPR_3114
SPR_3116
SPR_3117
SPR_3119
SPR_3123
SPR_3131
SPR_3134
SPR_3136
SPR_3139
SPR_3140
SPR_3144
SPR_3145
SPR_3151
SPR_3155
SPR_3160
SPR_3161
SPR_3163
SPR_3165
SPR_3168
SPR_3170
SPR_3172
SPR_3177
SPR_3181
SPR_3184
SPR_3187
SPR_3188
SPR_3190
SPR_3192
SPR_3194
SPR_3196
SPR_3197
SPR_3202
SPR_3204
SPR_3211
SPR_3212
SPR_3216
SPR_3217
01/40 
start stop bwd fwd

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva.

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.