Vasárnap védett először a Pilisvörösvár ellen Nagy Éva a Marcali VSZSE kapujában. A Siófok KC kapusát „kölcsön" kaptuk erre a szezonra. Kiss Lászlótól a Marcali VSZSE elnökétől megtudtam, hogy Éva nem tud minden mérkőzésünkön itt lenni, - például most hétvégén sem – de a két csapat vezetése megegyezett abban, hogy ha nem ütközik az NBI –es Siófok mérkőzésével a mi meccs időpontunk, akkor Éva fog a Sziló (Bödör Szilvia) mellett védeni a bajnoki mérkőzéseinken a 2013/2014 bajnoki szezonban.
Nagy Éva 1994 –es születésű, és 183 cm magas, Székesfehérváron született, korábban a Szilas KC –ban védett, és nem ok nélkül figyeltek fel tehetségére Siófokon, ahogy az én láttam Solymáron vasárnap. Nagyszerűen védett a marcali színeiben!
Kiss László azt is elmondta, hogy egy másik tehetségre is felfigyeltek Siófokon. Leszerződtették a Bogit (Hanusz Boglárka). A Csurgóról a VSZSE –hez került nagyszerű kézilabdás lány, aki eddig a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnáziumban tanult - hozzáteszem kiválóan! -, mostantól magán tanuló lesz, és Siófokon folytatja, reméljük továbbra is felfelé ívelő pályáját a kézilabda sportban.
A kiváló lövő 2013/2014 –es szezonban továbbra is a Marcali rendelkezésére áll a megegyezés szerint. Tehát kettősigazolással folytatja, pályafutását. A felnőtt csapatban fog játszani, és a két egyesület közül a Marcali rendelkezik vele ebben a szezonban elsősorban! Sok sikert Neked az NBI –ben Bogi!