Kezdőlap

Tulajdonképpen újra játszottuk a szombati bajnoki meccset ma délelőtt Nagyatádon. Majdnem ugyan az a csapat játszott a helyi Ady Gimnázium színeiben, mint az RKC junior csapatában.

SPR 1650

Ma egy döntetlen lett az eredmény ami azért sokkal jobb a a 9 gólos vereségnél! Kezdünk kilábalni a gödörből! remélem! A Fonyód ellen már a lábadozó játékosainkat is játszatta a Bea.

Eredmények:

Nagyatád, Ady-Marcali, Berzsenyi: 24-24; Fonyód, Mátyás-Nagyatád, Ady: 24-30; Marcali, Berzsenyi-Fonyód, Mátyás: 41-17.

Balogh Bea nyilatkozata:
Örülünk annak, hogy sikerült egy pontot szerezni a nagyatádi csapattól, a játék alapján végig ők voltak az esélyesek. Sikerült megszerezni az egy pontot a jó végjátékunkkal. Ezért dicséret illeti a csapatot. A második mérkőzésünkön a Fonyód ellen a lányok kimondottan élvezték a játékot, és jól is játszottak. Jó volt újra a Fonyód ellen olyan embereket is a pályán szerepeltetni akik eddig sérültek voltak, és végre újra egészségesek! A jövő héten hétfőn Marcaliban lesz a megyei verseny utolsó fordulója Marcaliban, amikor is a két siófoki csapattal mérkőzünk.

SPR_1507
SPR_1509
SPR_1512
SPR_1514
SPR_1515
SPR_1517
SPR_1518
SPR_1519
SPR_1521
SPR_1522
SPR_1523
SPR_1525
SPR_1526
SPR_1527
SPR_1532
SPR_1533
SPR_1534
SPR_1536
SPR_1537
SPR_1538
SPR_1540
SPR_1544
SPR_1546
SPR_1551
SPR_1554
SPR_1557
SPR_1560
SPR_1561
SPR_1562
SPR_1565
SPR_1568
SPR_1569
SPR_1573
SPR_1576
SPR_1577
SPR_1579
SPR_1581
SPR_1583
SPR_1584
SPR_1585
SPR_1587
SPR_1588
SPR_1589
SPR_1591
SPR_1592
01/45 
start stop bwd fwd

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

SPR_1594
SPR_1596
SPR_1601
SPR_1603
SPR_1604
SPR_1607
SPR_1608
SPR_1610
SPR_1612
SPR_1613
SPR_1615
SPR_1617
SPR_1619
SPR_1621
SPR_1622
SPR_1624
SPR_1626
SPR_1628
SPR_1629
SPR_1632
SPR_1635
SPR_1636
SPR_1637
SPR_1639
SPR_1640
SPR_1641
SPR_1642
SPR_1643
SPR_1645
SPR_1646
SPR_1647
SPR_1650
SPR_1652
SPR_1654
SPR_1661
SPR_1662
SPR_1664
SPR_1666
SPR_1667
SPR_1671
SPR_1672
SPR_1673
SPR_1674
SPR_1676
SPR_1681
01/45 
start stop bwd fwd

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.