Kezdőlap

bpG02

Mozgalmas évre tekintünk vissza, amikor az MVSZSE Küzdősport Szakosztályának 2013-as évi eredményeit számba vesszük.

 

A szakosztályba belépők 2013 januárjában még két harcművészet és egy küzdősport között választhattak: ju-jitsu, kobukai kobudo és kick-box. Év elején csatlakoztunk a G4 Liga – Global Grappling mozgalomhoz, így ma már a grapplinget kedvelők is látogatják edzőtermünket. Szeptembertől judo-t (cselgáncsot) is tanulhattak a szakosztály tagjai, ezzel a választható sportok száma ötre emelkedett.

Az év eleji 28-30 fős taglétszám az év végére 63 főre emelkedett. Jelentős változás, hogy beindultak a gyerekcsoportok. Jelenleg három gyerekcsoport és kettő felnőtt csoport működik. Az edzőterem kihasználtsága jelentősen javult, de ezen a területen vannak még további lehetőségek. Az idén kialakításra került egy 28 m2-es tatamival borított edzőterem, ahol a kis létszámú foglalkozásokat, zsákoló és erőnléti edzéseket lehet megtartani. Jelenleg hétköznapokon minden nap két alkalommal vannak edzések, szombat és vasárnap délután pedig külön edzésidőt biztosítunk a versenyre, övvizsgára készülő tagjainknak.

A terem fűtésének korszerűsítése megtörtént. A félmillió forintot meghaladó beruházásnak köszönhetően infrasugárzók használatával a tatamik „magasságában" is megfelelő hőmérsékletet tudunk biztosítani a sportoláshoz. A kisterem fűtését meleg levegő befúvatásával oldottuk meg.

Sportszerek beszerzésének terén – kis lépésekkel ugyan, de előbbre jutottunk. Három nagyméretű és egy kisebb (gyerekeknek való) box-zsákkal és a felfogatásukhoz szükséges tartóberendezésekkel lettünk gazdagabbak. A versenyminőségű védőfelszerelésekből az idén csak két pár grappling kesztyűre futotta.

Az Industrie Elektrik Kft-nek köszönhetően szakosztályunk megvásárolhatott egy 8 személyes kisbuszt. Az MB 100-as Mercedes nem mai gyártmány, de biztonságosan eljuttatott eddig minden versenyünkre!

A 2013-as versenyévadot sokkal eredményesebben zártuk, mint az előző évit. Sajnos a betervezett 16 versenyből 10 versenyen és 1 gyakorlóversenyen tudtunk részt venni.

Az MVSZSE Küzdősport Szakosztályának versenyzői 55 alkalommal léptek dobogóra, összesen 11 aranyéremmel, 23 ezüstéremmel és 21 bronzéremmel a nyakukban. A tizenegy aranyéremből 7 aranyért világbajnokságon vagy világkupán harcoltak meg a sportolóink. Áprilisban a KEMPO Világkupán Greffer Kinga, júliusban a WAKF Összharcművészeti Világbajnokságon Gáspár Lívia, Greffer Kinga, Izsák Bálint és Szabó János (2), majd novemberben a Lengyelországban megrendezett ISJA Ju-Jitsi Világbajnokságon Greffer Kinga szerzett világbajnoki aranyat. Csapatversenyben egy alkalommal értünk el első helyezést.

2013-ban tudtunk elsőként grappling gyermekkategóriába nevezni versenyzőket. Szegedről Szélesi Melody, Császár Zoltán és Kovács Krisztián a Noszlopy iskola tanulói hoztak haza érmeket.
D

r. Simicskó István államtitkár úrtól Greffer Kinga, Dudás Péter és Izsák Balázs kapott dicsérőlevelet a versenysportban elért eredményeikért.

Szakosztályunk köszönőlevelet kapott a Tolna megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól, a dunai árvízvédelmi munkáknál tanúsított lelkiismeretes munkavégzésünkért.

2013-tól részt veszünk a hazai küzdősportok bíróképzési rendszerében. Lisztes Károly és Izsák Bálint a grappling szabályrendszerben készülnek bírónak.

Bővültek a hazai és nemzetközi kapcsolataink. 2013-ban egyesületünk belépett a Magyarországi Harcművészetek és Küzdősportok Szövetségébe, valamint megerősítette tagságát az amerikai székhelyű Jiu-Jitsu Világszövetségben. (IJA) A lengyelországi ju-jitsu világbajnokságon kaptuk meg a megtisztelő meghívást a World Sport Jujutsu Organisatioin sportszervezetbe, melyet elfogadtunk – így 2014-től teljes jogú tagjaivá válunk a sportvilágszervezetnek.

Hazai sportkapcsolataink közül kiemelkedően jól működik a Global Grappling mozgalommal, a Shotokan Karate-do SE-vel, Hong Lung Chuan Tao Kung-fu iskolával, a Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémiával, valamint a Kaposvári Sportiskola Judo tagozatával való együttműködésünk.

Az idén kétszer rendeztünk övvizsgát. Ju-jitsu stílusból 29-en, kick-box-ból 3-an sikeresen vizsgáztak. Mind a két alkalommal a Szövetségünk Dan-kollégiumának elnöke, Végh János mester tisztelte meg egyesületünket jelenlétével.

A 2014-es versenyévad elé tekintve biztosan mondhatjuk, hogy jó eséllyel vehetünk részt világszínvonalú versenyek kvalifikációs rendezvényein. A meglehetősen szűk anyagi lehetőségeink egy hazai és egy külföldi világbajnokságon/világkupán való részvételünket teszik lehetővé. Áprilisban Budapest rendezi a Kempo Világbajnokságot és a tervek szerint a WSJO isztambuli ju-jitsu világbajnokságára is sikerül kijutni. Január 18-án Budapesten kezdünk a G4 Liga II. Budapest bajnokságán, ahová 19 versenyzővel nevezünk. Ebben az évben Magyarország 7 városában lesz Global Grappling, melyen a részvételünk biztos. Terveinkben 3 gyakorlóverseny is szerepel. További tatamira lépéseink feltétele az anyagi háttér biztosítása.

Ebben az évben – februárban - indítjuk az általános iskolások számára a „Judo szakkört", melynek a Noszlopy Iskola ad otthont. 36 m2 új tatami vásárlásával lehetőséget tudunk biztosítani azoknak a vidéki gyerekeknek is, akik eddig a koradélutáni buszjáratok miatt nem tudtak részt venni edzéseinken.

Köszönjük támogatóinknak, hogy 2013-ban anyagi hozzájárulásukkal lehetővé tették, hogy szakosztályunk a fenti eredményeket elérje!

Köszönet az

Industrie Elektrik Kft-nek
MG Product Kft-nek
FEZO Bt-nek
Wolf-System Kft-nek
Marylla Kft-nek és
Marcali Város Önkormányzatának.

028
038
40
45
46
47
a10
a11
a13
a20
a21
a34
a56
a59
a8
a9
bata
bpG02
bpG13
DSC06798
hegyvidek1
kempo023
kempo06
kempo07
kempo15
kempo19
poland1
rne4_055
s18
s7
skj1
t7
v102
vb1
vb100
vb20
vb8
01/37 
start stop bwd fwd

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

covid

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.