Kezdőlap

SPR 9163

Tegnap este a Marcali Városi Sportcsarnokban, a férfi kosárlabda bajnokság NBII Nyugati csoportjában, a Marcali VSzSE - Tigris KK mérkőzésen csapatunk nagyszerű játékkal sokáig vezetett, aztán ahogy én láttam elfáradtunk. Végül a 4. negyedben már jelentős előnyt szereztek kaposvári vendégeink. Eredmény Marcali VSzSE - Tigris KK: 75-94 (33-28).

 Magyar Viktor nyilatkozata:

A bajnokságban jelenleg második kaposvári Tigris KK ellen játszottuk az új év első mérkőzését ahol két új játékosunk Lovas Péter és Pöttendi Gábor is bemutatkozott. Az első félidőben lendületesen motiváltan játszottunk, jól védekeztünk ennek eredményeként vezettünk a félidőben. A 3. negyed fordulatos eseményei után előbb tíz pontra növeltük előnyünket majd ellenfelünk extra dobóteljesítménnyel a negyed végére megfordította az eredményt, négy ponttal ellépett.Innentől nem mentek be dobásaink és sokat hibáztunk védekezésben ami vereséget okozott. Úgy érzem három negyeden keresztül nekünk állt a mérkőzés de a végére érződött hogy egyszer tudtunk csak együtt edzeni ami nem volt elegendő a mezőny elején álló vendégek ellen.

9.forduló
Marcali VSZSE- Tigris KK (Kaposvár) 75-94 (33-28)
Pöttendi Gábor 14, Lovas Péter 14/6, Magyar Viktor 13/6, Kiss Viktor 12/3, Csobod Lajos 9,Sziva Balázs 7/3,Horváth Péter 3/3, Koma Krisztián 2, Tóth Balázs 2, Balogh Dániel 0, Bauer Péter 0,

SPR_9090
SPR_9092
SPR_9094
SPR_9096
SPR_9097
SPR_9098
SPR_9099
SPR_9100
SPR_9106
SPR_9111
SPR_9113
SPR_9115
SPR_9117
SPR_9119
SPR_9122
SPR_9123
SPR_9124
SPR_9125
SPR_9129
SPR_9130
SPR_9131
SPR_9132
SPR_9133
SPR_9134
SPR_9135
SPR_9136
SPR_9140
SPR_9141
SPR_9143
SPR_9144
SPR_9147
SPR_9149
01/32 
start stop bwd fwd

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

SPR_9150
SPR_9151
SPR_9153
SPR_9154
SPR_9155
SPR_9156
SPR_9157
SPR_9158
SPR_9160
SPR_9162
SPR_9163
SPR_9165
SPR_9167
SPR_9168
SPR_9170
SPR_9171
SPR_9172
SPR_9173
SPR_9175
SPR_9177
SPR_9179
SPR_9181
SPR_9183
SPR_9184
SPR_9185
SPR_9188
SPR_9190
SPR_9191
SPR_9194
SPR_9195
SPR_9196
SPR_9200
01/32 
start stop bwd fwd

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon

capture-20140117-042047

covid

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.