Kezdőlap

004 g4

Október 4-én, szombaton elkezdődött a G4 Liga Global Grappling versenysorozat 2014-15. évada. Az MVSZSE Küzdősport Szakosztálya már nem csak versenyzőként érdekelt a G4 Ligában. Ettől az évadtól Régiós Képviselőként a versenysorozat lebonyolításában, szervezésében is részt veszünk.

A Hatvanban megrendezett V. Rohács Norbert emlékversenyre 38 egyesület 315 nevezést adott le. Marcalit 10 versenyzővel képviseltük: 3 versenykategóriában 14 nevezéssel regisztráltunk Magyarország eddigi legnagyobb grappling versenyén.

Túlzás nélkül leírhatom, hogy igazán „kemény" küzdelmekben vettünk részt. A magas versenyzőszám miatt több kategóriában egyenes kiesés, illetve bemérkőzések voltak. Így fordulhatott elő, hogy képességeihez mérten kiváló teljesítményt nyújtó két marcali versenyző nem juthatott be a legjobb négy közé. Érdekességképpen jegyzem meg, hogy 5 versenyzőnk a saját súlycsoportjától magasabb súlycsoportban indult, ahol nagyobb a kihívás!

Az eredményeink:

Dudás Péter - Combat Gi 75 kg felnőtt kategória – I. helyezés
Lisztes Károly - Combat Gi 80 Kg felnőtt kategória – I. helyezés
Sági Cintia – Gi 60 Kg ifjúsági kategória – I. helyezés
Szekér Bianka – Gi 65 kg felnőtt női kategória – I. helyezés
Vörös Balázs - Gi 70 Kg ifjúsági kategória – I. helyezés
Szélesi Melodi - Gi 65 kg ifjúsági kategória – II. helyezés
Sági Cintia – NoGi 60 kg ifjúsági kategória - III. helyezés
Vincze Martin - Gi 44 kg gyermek kategória – III. helyezés
Vörös Balázs – Gi 65 kg ifjúsági kategória – III. helyezés
Faházi Rajmund – Gi 40 kg gyermek kategória – IV. helyezés
Tóth Buda - Gi 44 kg gyermek kategória – IV. helyezés

Ezen a versenyen szakosztályunk frissen végzett bírói, Izsák Bálint és Lisztes Károly felváltva bíráskodtak a nap folyamán. Úgy gondolom, hogy a bírói rutin megszerzése után a Global Grappling mozgalom újabb két kiváló játékvezetővel fog gazdagodni.

001
002
003
004
005
012
013
014
015
020
01/10 
start stop bwd fwd

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.