Kezdőlap

kezilabda

A Szombathelyi Haladás a harmadik az NBI/B –s bajnokság nyugati csoportjában. Nem volt reális győzelmi esélye csapatunknak. A junior csapatuk is előttünk jár a bajnokságban ők a negyedik helyen állnak.

Haladás VSE - Marcali VSZSE NB I/B női junior nyugat: 28-26 (11-14)
Haladás VSE - Marcali VSZSE NB I/B női nyugat: 33-26 (17-12)

Sári Árpád értékelése:

A juniormérkőzés most előbb volt, mint a felnőtt mérkőzés – nem sikerült megegyeznünk a cseréről - és ennek az áldozata lett a csapat. Kettő góllal kikaptunk, meglett volna az esély a döntetlenre, de a végén nem tudtuk kivédekezni a Szombathely támadását, és az utolsó percben már nem tudtuk visszahozni az esélyt. Sajnálom a meccset, mert nyerhető mérkőzés volt. A Larát és a Glórit kiállították piros lappal 3x2 percek miatt, ez döntően befolyásolta a mérkőzést. Majdnem 20 percet voltunk emberhátrányban a mérkőzésen. Ez nem a játékvezetők minősítése akar lenni, félre ne értse senki, csak a tények rögzítése. Így alakult, nehéz helyzetbe hoztuk saját magunkat. Mindennek ellenére nem vagyok elégedetlen a csapattal, a teljesítménnyel annak ellenére sem, hogy kikaptunk.

A felnőtt mérkőzésről. Én úgy gondolom, hogy jól játszottunk, helyenként kiemelkedő teljesítmények voltak támadásban és védekezésben is. Voltak üresjárataink, kihagyásaink, amit a Haladás nagyon keményen megbüntetett. A vendéglátónk egy nagyon jó csapat egy nagyon masszív, stabil csapat. Azért alkalmanként fel tudtuk velük venni a versenyt, sőt volt többször olyan szituáció, amikor egészen szorossá tudtuk tenni a mérkőzést.

Látom, határozottan lehet látni, hogy a csapatunk fejlődik, egyre jobban helytáll. Minden játékosomat dicséret illeti, mert nagyon ügyesen kézilabdáztak.

Szerdán december 10 –én a Győr lesz az ellenfelünk a Marcali Városi Sportcsarnokban, és azzal a mérkőzéssel vége az őszi szezonnak. A juniormérkőzés 15 órakor a felnőtt mérkőzés 17 órakor kezdődik! Jöjjenek és segítsék fiatal csapatunkat!

Tegnap volt még kézilabda csapatunk mérkőzésen. Az U13 –as korosztályos lányok Kozármislenyben játszottak két mérkőzést.

Marcali Város Szabadidő SE - Kozármisleny Sportegyesület: 11-28; Siófok KC KFT - Marcali Város Szabadidő SE: 12-28

covid
Marylla 200x475

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.