Kezdőlap

SPR 5308

A női kézilabda NBI/B 24. fordulójában egy ki-ki meccset játszottunk és sajnos a felnőtt meccsen elbuktunk. A felnőtt csapatunk 31-25 (17-11) arányú vereséget szenvedett. Van még hátra két mérkőzés, hogy szerezzünk 2 pontot a bennmaradásért. Szombaton a Haladást fogadjuk itthon, a záró forduló pedig Győrben lesz.

A junior leiskolázta a hazai csapatot, 10 góllal győztünk: 22-32 (13-18), de lehetett volna több is. Jól játszottak a lányok és vittek egy kis örömöt, a helyszínen szurkoló marcaliak lelkébe! Köszönöm szépen! És gratulálok!

Sári Árpád nyilatkozata:

Sajnos azt kell mondanom, hogy ezen a mérkőzésen semmi esélyünk nem volt. Én úgy gondolom, hogy elizgulta a csapat ezt a mai mérkőzést, remegő lábbal, idegesen játszottunk. Nem tudtuk levetkőzni ezt a nagy terhet, a tétet. Nem tudtunk megbirkózni vele. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy tulajdonképpen nagyon simán megvertek bennünket. Akartam forgatni a csapatot, nagyon sok felállásban játszottunk, lehet ez az én hibám, ezért vállalom is a felelősséget, lehet nem kellett volna ennyit variálnom.

Nagyon gyáván, megijedve, megriadva kézilabdázzunk. Voltak természetesen pillanatok, a második félidőben feljöttünk négy gólra ... akkor megint kaptunk egy-két „leventególt" a védekezésben és a kapus teljesítményben is maradtak kérdőjelek.

De úgy gondolom, hogy ezt a mérkőzést a támadás miatt vesztettük el. Lefokoztak, levédekeztek bennünket. Gyáván, enerváltan és nem kellő sebességgel kézilabdáztunk, és ezért történt ez a vereség.

Hogyan tovább?

Nagyon minimálisra csökkent a bennmaradásunk esélye egyértelműen. De hogyha mindenkiben van egy pici tartás, ha mindenkiben van egy pici önérzet, egy pici dafke a marcali kézilabda iránt, akkor mindenféle képen úgy megyünk neki ennek a Szombathely elleni mérkőzésnek, hogy nem agyalunk, nem rémülten és remegő lábakkal kézilabdázunk, és megtesszük, amit meglehet, amit meg kell!

Van még két mérkőzésünk. A két mérkőzésből kell 2 pont ahhoz, hogy bennmaradjunk. Az esély megvan ... hogy hány százalékban azt most vasárnap este nem tudom megmondani. Még nekem is fel kell dolgoznom a mai meccset. Most úgy érzem, hogy feladtuk ezt a mérkőzést egy picit. És nem a hozzáállással hanem a lelkünkben. Nem ment a támadó játék ezért mintha feladtuk volna .... én úgy éreztem. Lehet nincs igazam, lehet, ezzel sokakat megsértek ... kivülről egyértelműen ez jött le.

De tovább kéne ezen lépnünk, én ezt meg tudom tenni, mert én sok ilyen szituációt megéltem. Kérdés az, hogy ezt a csapat megtudja –e tenni? El kell felejteni ezt a mérkőzést és 100% -an rá kell fókuszálni a következő hazai mérkőzésünkre.

Ha nem remegő lábbal megyünk ki a pályára, akkor minden csapat megverhet mindenkit. Ebben az NBI/B -ben mindeni győzhet mindenki ellen. Sorolhatnám a meglepetés eredményeket.

Ezt kéne a lányoknak a fejében egyszer és mindenkorra tudatosítani, hogy minden mérkőzés 0-0 ról indul! Ennek a csapatnak a tudása egyértelműen az NBI/B –be való, de ezt meg is kéne mutatni a pályán.

Volt egy nagyon szép mérkőzése a junioroknak ...

A Junioroknál most bele kell értenem a Katát és a Larát is, mert csak azért nem játszottak, hogy ne kockáztassak a jövő heti mérkőzésre. A többiek, akik kevesebbet szoktak játszani, jól játszottak, nagyon büszke vagyok rájuk, minden dicséretet megérdemelnek. Ez a csapat is sokkal többre hivatott, nagyon jó játékosállománnyal rendelkezünk a junior csapatunkban. Büszke vagyok a teljesítményükre, csak ha az utolsó négy mérkőzésüket említem megvertük a Pilisvörösvárt, megvertük a Pécset, megvertük a Fradit ami kiemelkedő teljesítmény volt, ma pedig nagyon biztos kézzel a Nagyatádot.

Nagyon jól teljesítenek a juniorok ... de hát ez egy más kávéház a junior bajnokság. Előrébb lennénk, ha nem volna ez a teher az Esztin, a Brigin, a Larán, a Katán. Reális cél volt az érem. Gratulálok a csapatnak!

A fenőtt mérkőzés képei:

SPR_4994
SPR_4999
SPR_5002
SPR_5008
SPR_5011
SPR_5013
SPR_5017
SPR_5018
SPR_5020
SPR_5023
SPR_5025
SPR_5027
SPR_5030
SPR_5035
SPR_5037
SPR_5040
SPR_5041
SPR_5044
SPR_5047
SPR_5048
SPR_5052
SPR_5055
SPR_5058
SPR_5061
SPR_5064
SPR_5066
SPR_5068
SPR_5070
SPR_5073
SPR_5075
SPR_5078
SPR_5081
SPR_5083
SPR_5086
SPR_5089
SPR_5092
SPR_5094
SPR_5096
SPR_5099
SPR_5100
SPR_5101
SPR_5106
SPR_5111
SPR_5112
SPR_5113
SPR_5117
SPR_5119
01/47 
start stop bwd fwd

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

SPR_5126
SPR_5127
SPR_5131
SPR_5133
SPR_5136
SPR_5138
SPR_5142
SPR_5143
SPR_5145
SPR_5146
SPR_5151
SPR_5153
SPR_5154
SPR_5157
SPR_5159
SPR_5161
SPR_5163
SPR_5166
SPR_5169
SPR_5179
SPR_5184
SPR_5187
SPR_5188
SPR_5189
SPR_5192
SPR_5193
SPR_5196
SPR_5197
SPR_5203
SPR_5204
SPR_5207
SPR_5209
SPR_5212
SPR_5221
SPR_5227
SPR_5231
SPR_5233
SPR_5241
SPR_5244
SPR_5247
SPR_5250
SPR_5253
SPR_5260
SPR_5263
SPR_5264
SPR_5267
01/46 
start stop bwd fwd

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.
A junior mérkőzés képei:

SPR_5280
SPR_5282
SPR_5284
SPR_5286
SPR_5287
SPR_5289
SPR_5291
SPR_5292
SPR_5296
SPR_5297
SPR_5298
SPR_5300
SPR_5301
SPR_5303
SPR_5304
SPR_5305
SPR_5308
SPR_5309
SPR_5310
SPR_5311
SPR_5313
SPR_5314
SPR_5316
SPR_5317
SPR_5318
SPR_5320
SPR_5321
SPR_5322
SPR_5323
SPR_5324
SPR_5328
SPR_5329
SPR_5331
SPR_5334
SPR_5335
SPR_5336
SPR_5337
SPR_5340
SPR_5341
SPR_5342
SPR_5343
SPR_5345
01/42 
start stop bwd fwd

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

SPR_5346
SPR_5347
SPR_5348
SPR_5350
SPR_5351
SPR_5353
SPR_5354
SPR_5355
SPR_5356
SPR_5358
SPR_5359
SPR_5360
SPR_5361
SPR_5363
SPR_5364
SPR_5365
SPR_5367
SPR_5368
SPR_5369
SPR_5371
SPR_5373
SPR_5377
SPR_5378
SPR_5379
SPR_5382
SPR_5383
SPR_5384
SPR_5385
SPR_5388
SPR_5389
SPR_5390
SPR_5391
SPR_5392
SPR_5394
SPR_5398
SPR_5400
SPR_5403
SPR_5404
SPR_5405
SPR_5406
SPR_5407
SPR_5409
SPR_5410
01/43 
start stop bwd fwd

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

SPR_5414
SPR_5416
SPR_5417
SPR_5420
SPR_5421
SPR_5423
SPR_5425
SPR_5426
SPR_5429
SPR_5430
SPR_5432
SPR_5434
SPR_5436
SPR_5438
SPR_5440
SPR_5441
SPR_5442
SPR_5443
SPR_5444
SPR_5445
SPR_5448
SPR_5450
SPR_5451
SPR_5453
SPR_5455
SPR_5457
SPR_5458
SPR_5459
SPR_5460
SPR_5462
SPR_5463
SPR_5467
SPR_5468
SPR_5470
SPR_5471
SPR_5472
SPR_5473
SPR_5475
SPR_5476
SPR_5477
SPR_5481
SPR_5482
SPR_5484
01/43 
start stop bwd fwd

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.