Annyira kevésen múlt … egy-egy góllal kaptunk ki (8:9, 4:5)az ötödik helyért játszott meccsünkön a Gyula ellen. De már a sorsolásnál eldőlt a helyezésünk … a korábbi és az idei bajnok, és az ezüstérmes csapattal kerültünk egy csoportba.
Hogy a sorsolás miért nem a technikai értekezleten a csapatvezetők jelenlétében van az nyilván csak számomra furcsa. A szurkolói szívem azt súgja, ha a másik csoportba kerülünk és nem az elmúlt évi három, dobogós helyezésú csapatának csoportjába, akkor ma a felsőházban, és éremért játszunk. Ez van, nem feltételezek részrehajlást, de azért úgy gondolom változtatni kéne a renden. Jelzem a VI. korcsoport csoportbeosztását is kiküldték már ….
Összességében azt gondolom jól helytálltunk, csak a rutintalanságunk volt a szoros eredményeknél, ami ellenünk döntött. A csapat mindent megtett ami tőle tellett. Jövőre többet kell készülnünk, azt gondolom! Nagyon értékes tapasztalatok birtokába kerültünk és ezt nem szabad veszni hagyni! Gratulálok a csapatnak, mert megérdemlik, és természetesen Szántó Angélának is, aki most először vezetett csapatot a strandkézilabdában, és egy kiváló gárdát kovácsolt a lányokból.
A részletes eredmények és a végeredmény itt elérhető! Gratulálok a bajnok Salgótarjániaknak!
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.