Skip to main content

Íjászhírek az V. Somogyország-Boronka Tőrténelmi Íjász Kupáról

Írta: Kulcsár Ernő
Megjelent: 2013. július 09. Kedd, 18:53

1821Immár 5-dik alkalommal rendezte meg a Boronkai Hagyományőrző és Íjász Egyesület a hagyománnyá vált Történelmi versenyét. A helyszín most is a kéthelyi Góbé Tanya volt, amit Bartis László biztosított. A pályát az Egyesület tagjai és barátai építették a versenyt megelöző napon. Az időjárás most is megtréfálta a szervezőket, mert az este jött zivatar és felhőszakadás részben megtépázta és felborította a kihelyezett célokat. A vasárnap reggel így egy gyors helyreállítással kezdődött.

Sajnos a nevezők terén nem voltunk szerencsések, mert közel 50 fő jelentkezett csak, talán a több időpont változtatás miatt.

A verseny Galambos Ferenc, mesztegnyői plébános áldásával kezdődött. Talán sokan nem is tudják róla, hogy kedvenc időtöltése az íjászkodás és a lovasíjászat. Sajnos a szoros programjai miatt a versenyen nem tudott résztvenni, de a távlövő versenyre már visszaérkezett.

A versenyt 10 órakor Csáki Alpár, az egyesület elnöke nyitotta meg. A biztonságtechnikai feladatok kihírdetése után csapatbeosztások következtek. A versenyen 25 db. célt kellett teljesíteniük a versenyzőknek. Részben ügyességi, részben állatalakos és céltáblás célok mellett volt mozgó 3D állat, 2D katona alak és egy kötélre szerelt csengettyű, ami akkor szólalt meg, mikor eltalálták a kötelet, s így számított találatnak.

A csoportok beérkezése után ebéd következett, közben Máté Zsolt Mihály szórakoztatta a résztvevőket, dalaival, műsorával.

Ezután távlövő versenyre került sor. A feladatot nehezítettük, egy harci szituációt állítottunk be oly módon, hogy az ellenséges 2D-s katona elé felállítottunk egy 3D-s katona alakot, ami a "mi" katonánk. Feladat volt kilőni az ellenséges katonát, anélkül, hogy a mi katonánkat eltalálnák, mert az azonnali kiesést jelentett. 20 méter távolságról kezdtünk, amit 5-6 méterenként növeltünk, s a verseny végére már kb. 50 méternél dölt el, hogy a két kategóriában(nomád és vadászreflex íj) kik a győztesek.

Ezután eredményhirdetéssel zártuk a versenyt. 11 db. érmet sikerült szereznünk, amelyek a következők:

Bogyó Gergő, mini Nomád íj kategória, aranyérem.
Kulcsár Gergely, mini Nomád íj kategória, ezüstérem.
Varga Bence, gyermek Nomád íj kategória, aranyérem.
Kulcsár Viktória, serdülő Nomád íj kategória, aranyérem.
Kovács Ákos, serdülő Vadászreflex íj kategória, bronzérem.
Sulyok Martin, serdülkő Vadászreflex íj kategória, ezüstérem. (Tagfelvétele folyamatban)
Erdei Renáta, ifjúsági Vadászreflex íj kategória, aranyérem.
Friss Dávid, ifjúsági Nomád íj kategória, aranyérem.
Peter Hermann, senior Vadászreflex íj kategória, aranyérem.
Kurta Mihály, senior Nomád íj kategória, aranyérem.
Varga Árpád, felnőtt Vadászreflex íj kategória, aranyérem. (verseny legtöbb pontját lőve)
Varga Mátyás, serdölő Vadászreflex íj kategória, 4. hely.
Lázár Ákos, felnött Vadászreflex íj kategória, 4. hely.
Kulcsár Ernő, felnőtt Nomád íj kategória, 8. hely.
Ifj. Győrkös Attila, felnőtt Nomád íj kategória, 11. hely.
Pető Zsolt, felnőtt Nomád íj kategória, 13. hely.

A Távlővés 1. díját Vadászreflex íj kategóriában Varga Árpád nyerte.

További sikereket kívánunk nekik!
Egyuttal szeretnénk megköszönni támogatóinknak és segítőinknek, akik hozzájárultak a verseny sikeres megszervezéséhez és megvalósításához: Bartis László, Szent Erzsébet Adománybolt, Havanecz József, Máté Zsolt Mihály, Szabó Rózália, Király Fivérek Kft, Marcali Önkormányzat.

Csáki Alpár és Haraga Attila képei:

Kulcsár Ernő képei:


Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb