Fő tartalom átugrása

Haladás VSE - Marcali VSZSE NBI/B női 36:32 (19:19)

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2013. október 19. Szombat, 21:12

kezilabdaA felnőtt csapatnál is nagyon szűk volt Balogh Bea válogatási lehetősége sajnos ott is több hiányzóval kellett számolnia. Sérültek a felnőttben: Balogh Piroska, Bájhóber Noémi, nem tudott elutazni a Major Andi. Ha már az junioroknál felsoroltam a csapatot itt is megteszem. Tehát a felnőtt meccsen játszott: Balogh Beatrix, Balogh Margit, Bán-Farkas Dorottya, Bárczi Kata, Bödör Szilvia, Gácser Klaudia, Hanusz Boglárka,Kuti Betti, Tanai Bernadett, Urbán Edina. A juniorok két mérkőzést egymás után!!!

 

Balogh Bea nyilatkozata:

Úgy voltam kénytelen felállítani a csapatot, hogy a Bettit (Kuti Bettina) tettem ki a szélre és én irányítottam, és támadásban a Katával (Bárczi Kata) cseréltem. Az első félidőt nagyon jól kezdtük, vezettünk 5 góllal is. De elkezdtek ránk jönni. Elég sok gólt kaptunk gyors középkezdésből, átrohantak rajtunk, hiába fejeztük be góllal a támadást, gyorsan ránk jöttek. 19-19 volt a félidő. A második félidőben pedig a 24. percben még egyenlíteni tudtunk, addig olyan két gól volt közte általában. De sajnos a végére elfáradtunk, ebben a nagy lótás-futásban. Elég jó tempója volt a mérkőzésnek.

A Bogit említeném (Hanusz Boglárka) aki nyolc gólt lőtt és végre kezd kilábalni egy hullámvölgyből, a Manyi is eredményes tudott lenni ötször, de tulajdonképpen mindenki dicséretet érdemel, mert nagyon akartunk, de hát elfáradtunk, elfogytunk... sajnos nagyon kevesen vagyunk.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb