Skip to main content

OSB leány D – alapszakasz, Marcali VSZSE - Tolna KC 44-2 (22-0)

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2013. november 27. Szerda, 19:01

Egy nagyon fiatal és nagyon szimpatikus csapat volt ma a Marcali VSZSE serdülő leány kézilabda csapatának. A vendégek csapatában 2003-as, 2002 –es lányok is játszottak, tiszteletreméltó elszántsággal és akarással. (Nézzék meg a képen, hogy lehet örülni egy második félidő közepén dobott gólnak! Az elsőnek 35 perc játék után!)

SPR 3728

Ezzel a mérkőzéssel az őszi fordulóknak vége. Az OSB –en viszont nincs téli szünet. Következik december 7 –én a Nagykanizsa itthon. Majd február 23 –án utazunk Tolnára akkor lesz vége az alapszakasznak. A lányainknak gratulálok, és egyben meg is dicsérem őket a sportszerűségükért, hogy komolyan vették az ellenfelüket!

Szántó Angéla nyilatkozata:

Igazából csak annyit szeretnék mondani, hogy gratulálok a csapatnak a győzelemhez. Mindenki jól teljesített, mindenki pályára került. Tisztában voltunk vele, hogy nem lesz egy nehéz mérkőzés, bár ettől egy kicsit nehezebbre számítottunk.

{besps}2013/2013-11-27-18-55-40{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

{besps}2013/2013-11-27-18-55-58{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon

{besps}2013/2013-11-27-18-56-14{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb