Magabiztos jó játékkal az Országos Döntőbe jutott a Berzsenyi VI. korcsoportos leány kézilabda csapata!!!

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2014. január 09. Csütörtök, 17:52

SPR 8331

Igazi kézilabda ünnep volt ma a Marcali Városi Sportcsarnokban. A VI. korcsoportos leány kézilabda Diákolimpia Országos Elődöntőjét rendezték ma városunkban. Büszkén mondhatom, hogy Laczó Tímea tanárnő, és Berzsenyi Gimnázium közreműködő rendezői csapata, kifogástalanul bonyolította le a tornát. Jó volt látni azt is, hogy a Gimnázium tanulói, tanári kara is nagyszámban ellátogatott a csarnokba iskolájuk csapatának biztatatására. Még apró ajándékokra is gondoltak amivel a csapatokat meglepték. A mai világban nagyon megbecsülendő gesztus!

A felvezetőmben aggodalmaskodtam, mert a Berzsenyi csapata - megegyezik a Marcali VSZSE NBI/B –s junior csapatával - egy korcsoporttal fiatalabb, csak az V. korcsoportosak. Nem tudtam, hogy Győrből, Szekszárdról, és Mohácsról milyen csapatok érkeznek. Jelentem jók, nagyon jók! De mi jobbak voltunk!

Két szenzációs mérkőzésen végre megint azt a nagyszerű csapatot láthattam, amelyik a bajnokság elején bravúrt-bravúrra halmozott, és 7 fordulóból hat mérkőzést nyert. Ma megint azt a nagyszerű gárdát láttam, arra a példátlan sérülés sorozatra ami visszavetett minket a bajnokságban, már csak mint rossz emlékre kell gondolnunk. Fizikailag és mentálisan is teljesen rendben vannak a lányok!

Eredmények: A sorsolás egy Győr – Mohács mérkőzést párosított az első mérkőzésre. A Kisfaludy Károly Gimnázium (Mohács) és a Révai Miklós Gimnázium (Győr) egy nagyon izgalmas mérkőzést végül 7 méteres dobásokkal döntöttek el. Győr – Mohács 24-24 (11-16) végül 26-27 a Mohács javára. A Mohács lett a mai döntő egyik résztvevője. Következett a Marcali- Szekszárd mérkőzés. Berzsenyi Dániel Gimnázium (Marcali) - Kisfaludy Károly Gimnázium (Mohács) : 30-21 (15-11). A Berzsenyi csapata lett a döntő másik résztvevője. A harmadik helyért a Győr legyőzte a Szekszárdot 34-32 arányban.

A döntőben a Berzsenyis lányok hatalmas szívvel, és nagyszerű játékkal 33-21 (19-9) arányban győztek! Gratulálok! Csapatunk a január 24-25-26 –án Győrben megrendezésre kerülő VI. korcsoportos leány kézilabda Diákolimpia Országos döntőjének résztvevője. Egyike az ország 8 legjobb csapatának!

Balogh Bea nyilatkozata:

Arra számítottam, hogy nehéz csapatokat kapunk, hiszen ezek a csapatok az NBI és NBI/B junior csapataiban játszó lányokból tevődnek össze. Ennek ellenére én tudtam, hogy tovább megyünk. Ezekkel a csapatokkal játszunk a junior bajnokságban, és eddig is pozitív volt a mérlegünk ellenük, és most a Hanusz Bogi is velünk lehetett. Tudtam, hogy tovább kell, hogy menjünk!

Nagyon örülök az eredménynek, mert ez volt az egyik cél, amit magunk elé tűztünk. A nagyarányú győzeleminket pedig annak köszönhetjük, hogy fizikálisan jobb állapotban vagyunk és hogy elegen vagyunk. Az ellenfeleink nem voltak anyian mint mi. Én folyamatosan tudtam cserélni, jó tempóban játszottunk, az elejétől a végéig végig futottuk a mérkőzéseket.

Mire számítasz Győrben?

Nehéz kérdés. Nem ismerem a bejutott csapatoka, főleg az Alföldről bekerülteteket. Azt biztosan tudjuk, hogy van egy nagyon jó Győr, bejutott vigaszágon az általunk legyőzött megyei második Siófok, őnáluk is NBI –es játékosok vannak zömében az is egy nagyon jó csapat. Minden ott fog eldőlni. Mi készülünk a döntőre és majd meglátjuk, a lényeg az hogy ott vagyunk!

Hajrá Berzsenyi!

Köszönjük! És köszönjük a mai szurkolást is a gimiseknek, az kisiskolásoknak! Külön köszönik a lányok, hogy több tanáruk is kíváncsi volt ma rájuk és szurkoltak nekik. Köszönjük szépen!

A képeket mivel több mint 200 darabot választottam ki, egy régi (új) galériába konvertáltam. A megnyíló oldal jobb felső sarkában lehet lapozni az oldalak között! Ha valaki menteni akarja a nagyobb képet, akkor a kisképre kattintva jobb egérgomb és megnyitás új lapon kell választani, onnan már 800px szélesben le lehet menteni!

A galéria!!

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb