DSC 0247

Szabó Kornél 2.danos mester vezetésével a Renmei SE idén 2014.február 15-én rendezte meg Tatán a RENMEI Kupát, melyen 42 klub 245 versenyzője vett részt. A Marcali Karate Klubból 8 versenyzőt neveztünk, de sajnos betegség miatt a jó formában lévő Gadácsi Norbert, Beke Marcell és Pápai Dániel nem tudtak részt venni.

A Renmei Kupa fontos állomása a Diákolimpiai felkészülésnek, ezért heti 5 edzéssel készültünk. A hétfő-szerda-pénteki edzésen Harkány Balázs 1.danos mester irányította a versenyzők edzését, kedden és csütörtökön pedig a Noszlopi utcai zsákoló teremben közösen készültünk.

Korcsog Bálint és Kiss Márk Gábor a gyermek. I. kategóriában készültek. Márk már tavaly is indult, Bálintnak pedig a decemberi Mikulás kupán debütált. Virág Dani a gyermek II., Trubek Gergő pedig a serdülő fiú kategóriában állt rajthoz. A Diákolimpia tavalyi junior 3. helyezett Pintér Róbert pedig a felnőtt KO-ban indult.

A 05.30-as indulás után időben érkeztünk a 08.00-ás mérlegelésre és orvosi vizsgálatra, majd sorsolás és bírói értekezlet követezett.

Elsőnek Kiss Márk Gábor lépett a tatamira, aki a tavalyi versenyzéséhez képest sokkal erőteljesebb formát mutatott. Rúgásai és ütései jóval pontosabbak és dinamikusabbak voltak, mint egy évvel ezelőtt. A kiegyenlített küzdelem ellenére a vereség után is gyorsan váltani tudott, ezért összeszedett munkával bronzérmet szerzett.

Korcsog Bálint a decemberi Mikulás kupán szerepelt először. Energikus kéz és lábmunkája már eddig is bíztató volt, de kitartó heti edzésmunkája ellenére eddig még Ő sem hitt magában. Az első győzelme után viszont megjött az önbizalma, ezért a következő küzdelmek során már magabiztosan mutatta be az általa tanult technikákat. Nagy fölénnyel, általában 5-2, 5-3-as különbséggel győzte le az ellenfeleit. A bátortalan első lépések után végül már mosolyogva, biztos léptekkel állhatott a dobogó legfelső fokára.

Virág Dániel a gyermek I. kategóriában kezdte meg a küzdelmeket. Eddig is hiba volt a lassú indulás, mely most is kezdeti nehézségeket okozott, de aztán beindult a gőzhenger, amit senki sem tudott megállítani. A gyors köríves ütések és rúgások csak úgy záporoztak a magára találás után, így Dani harcos végül az első hely kupáját emelhette a magasba.

A serdülő kategóriában Trubek Gergő következett, aki szép, gyors köríves rúgásokkal szerzett pontokkal haladhatott előre, amíg egy lábsöprés során bekövetkezett térd rándulás meg nem állította. Gergő így a bronzérmet szerezte meg a csapatunknak.

Pintér Róbert 2.kyus versenyzőnk eddig a junior kategóriában indult, ahol tavaly a Diákolimpia bronzérmét szerezte meg, most viszont 19 éves utolsó éves juniorként ezen a versenyen már a felnőtt mezőnyben mérethette meg magát. 65 kg-os súlycsoportjában a mázsás ütések mellett a gyorsaság is mérvadó, melyben szerencsére Neki bőven jutott. Ezzel viszont még nem tudta teljes mértékben kompenzálni az ütő és rúgóerőt, de ennek ellenére derekasan helyt állt. Robi gyorsasága most is páratlan volt, és csak az aranyérmes tudta ütőerejével legyőzni. Az ezüstéremért vívott harcban pedig döntő fölényt szerzett, de a döntetlenre hozott küzdelemben a könnyebb súlya miatt az ellenfele nyert. Az első felnőtt KO versenyen elért 3. helyezés nagyon szép eredmény Robi számára.

A Marcali Karate Klub versenyzői a Renmei kupán végül 2 arany, és 3 bronzérmet szereztek, melyben nem kevés szerepe volt Harkány Balázs 1.danos klubvezető helyettes mellett a szülők kitartásának, és áldozat vállalásának.

A vasárnapi 1 napos pihenés után viszont megkezdjük a március 8-án Várpalotán megrendezésre kerülő Diákolimpia területi selejtezőjére való 3 hetes felkészülést, mely még komolyabb munkát igényel.

Építkezünk az eredményekből, és tanulunk a hibáinkból. Kemény munka lesz fiúk, de meg lesz az eredménye.

Marcali, 2014-02-16.

OSU NO SEISHIN / Soha ne add fel!/

Koronczay Miklós 1.dan
klubvezető

DSC_0228~1
DSC_0237~1
DSC_0242~1
DSC_0247~1
DSC_0255~1
DSC_0262~1
DSC_0263~1
DSC_0266~1
DSC_0272~1
DSC_0278~1
DSC_0291~1
DSC_0311~1
DSC_0313~1
DSC_0319~1
DSC_0321~1
DSC_0332~1
DSC_0340~1
DSC_0346~1
DSC_0350~1
DSC_0351~1
DSC_0361~1
DSC_0364~1
DSC_0369~1
01/23 
start stop bwd fwd

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.