Bozso FeriSzezon kezdet előtt beszélgettem Bozsó Ferenccel, a Marcali VFC felnőtt és U21 –es csapatának edzőjével.

Hogy sikerült a felkészülés a bajnokságra?

Az ifjúságiakkal a már megszokott módon készültünk. A gyerekek nagy része ma már a felnőtt csapat keretébe tartozik, és a felnőtt csapattal készülnek. A többiekkel külön edzéseket végeztünk. Most is voltak „létszám gondjaink" az iskolai elfoglaltság miatt, de a játékosok egy része tényleg profi módon állt hozzá az edzésmunkához, van 4-5-6 gyerek, akikre hosszútávon is számíthatok.

Úgy láttam, hogy teremben is készültettek ..

Két alkalommal tudtunk menni a Sportcsarnokba, de a „birkózócsarnok" az mindig a rendelkezésünkre állt. Az időjárás viszontagságaival nekünk is megkellett küzdenünk most is, ahogy ez lenni szokott, gyakran borította a programot.

Január 14 –én kezdtük a felkészülést, kezdetben heti négy alkalommal volt edzés és több edzőmérkőzést is játszottunk. A negyedik héten váltottunk a heti három edzésre, a bajnoki ritmusnak megfelelően. Hét edzőmérkőzést játszott a csapat.

Azt kell, hogy mondjam, hogy amellett – hogy amatőr együttesről van szó - a srácok nagy része elvégezte a tervezett munkát. Vannak hiányosságaink, de ez a hét elég lesz arra, hogy ezeket pótoljuk.

Sérülés, betegség hátráltatott benneteket?

Egy komolyabb sérültünk volt a Fenusz Tomi személyében, Ő most kezdte el a munkát, szerencsére elkerült minket a sérülés. Betegség pedig a szokott téli meghűléses, megfázásos megbetegedések, de szerencsére semmi komoly.

Történt változás a kertekben?

Az ifjúságiaknál volt nagyobb mozgás. három játékos is távozott a csapattól. A Farkas Valentin elment a Keszthelyhez, a Bakonyi Dávid és a Varga Balázs pedig abbahagyta a játékot. Érkezett a Kozma Andris Balatonkeresztúrról, akiről azt gondolom erőssége lesz a csapatunknak.

A felnőttből nem ment el senki, viszont két játékos érkezett. A Horváth Milán személyében Nagyatádról egy támadó játékos, aki a csapatunk egyik erőssége lehet. A Milán volt már gólkirálya a megyei első osztálynak. Kéthelyről igazoltunk egy védekező játékost, Orsós Zoltánt. Ő keresett minket, mert itt dolgozik Marcaliban és szertne velünk játszani.

Szombaton a Berzence érkezik, mi az elvárásod?

Természetesen a győzelem mind a két csapatnak a mostani pozíciónkat figyelembe véve. Az ifjúsági csapatnak egy kicsit egyszerűbb a helyzete, remélem zökkenőmentesen hozzák a mérkőzést. A felnőtteknél az edzőmérkőzéseken az első félidők nem úgy sikerültek, ahogy szerettem volna, de én bízom a csapatban.

Milyen állapotban vannak a pályák?

Sok volt az eső, tehát közel sem ideálisak a pályák. a Latinka pálya szerencsére nagyeső után is használható - itt vívtuk zömében az edző meccseket - a center pálya is rendbe lesz, ha nem lesz több eső szombatig. De ha mint az előrejelzés mondja esni fog, akkor is megoldjuk. Csütörtökön egy hengerezés, és egy mérkőzést szombaton biztos kibír. Ha esni fog, akkor az ifi az edzőpályán fog mérkőzni, a felnőtt pedig a center pályán.

Jön a szokásos kérdés szezonkezdetkor. Hova várod a tabellán a csapataidat a bajnokság végére?

Ismerve a mezőny erősségét, mind a két csapatot a dobogóra várom a bajnokság végére. Ha harmadikak leszünk, akkor sem kell szégyenkeznie egyik csapatnak sem.

Nálam sokkal jobban ismered a megye labdarugó életét, történt valami nagyobb változás a tél folyamán?

Voltak „mocorgások" a csapatoknál. Talán Nagybajomban és nálunk volt a legkevesebb mozgás. A Somogyjádnál, a Nagyberkinél volt nagyobb mozgás. Edzőváltások történtek, a komplett ifi csapat átigazolt Nagyberkiből Somogyjádra. De más csapatoknál is voltak komoly igazolások. Majd meglátjuk.

Köszönöm a beszélgetést! Hajrá Marcali!

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.