Kézilabda ünnep a Csarnokban! Állva tombolt a közönség!

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2014. március 08. Szombat, 21:36

SPR 0526

Nagyszerű mérkőzéseknek lehettem részese nézőként, mai kézilabda ünnepen a Marcali Városi Sportcsarnokban. Csapataink nagyszerű játékot produkálva legyőzték a Győr junior és felnőtt csapatát is. Köszönöm az emlékezetes estét lányok! Nagyszerű volt! Gratulálok!


Marcali VSZSE - Győri Audi ETO KC II. junior 35-22 (21-14)

Balogh Bea értékelése:

A junior mérkőzésen az őszi eredményből kiindulva egyértelműen mi voltunk az esélyesek, és ez a mérkőzésen be is igazolódott. Sok fiatal játékos volt ebben a győri csapatban.

Most már a csapatom eljutott odáig, bár mi sem vagyunk öregek, de a rutinunkkal már előttük járunk mindenképen. A végére igazából már csak az volt, hogy mekkora arányban győzünk. Mindenkinek tudtam játéklehetőséget adni ami nagyon fontos volt.

A mérkőzésen nagyon jól védett a Telkes Rebeka, a Szabó Eszti nyolc gólt dobott! A Mezőfi Brigi az elmúlt időben inkább védekezésben kapott szerepet, de ma támadásban is nagyon jól élt a lehetőséggel. A Lara (Szecsődi Laura) megint nagyszerű volt és a Zsani (Horváth Zsanett) is nagyon jól és főleg nagyon hasznosan játszott. Mindenkivel elégedett vagyok a mai szereplése alapján.

A junior mérkőzés képei:

{besps}2014/2014-03-08-20-39-17{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

{besps}2014/2014-03-08-20-39-30{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon

{besps}2014/2014-03-08-20-39-45{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

{besps}2014/2014-03-08-20-39-59{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Marcali VSZSE - Győri Audi ETO KC II. 29-24 (17-12)

Balogh Bea értékelése:

Bíztam abban, hogy győzünk. De amikor megláttam, hogy kik jöttek, és azt a hatalmas tempót elkezdték diktálni, akkor azért megmondom őszintén megijedtem. Abban egyeztünk meg a lányokkal, hogy megpróbálunk mi is rohanni, de ebből gyorsan visszaléptünk, és megpróbáltuk lassítani a játékot.

A felállt győri fal ellen eredményesek voltunk, ellenfelünk kevésbé. Ők csak abból tudtak gólt szerezni ha lerohantak minket, vagy a gyors középkezdésekből.

Tisztában vagyok azzal, hogy a mi csapatunknak hatalmas lelke van ... de az ilyen alkalmakkor azért mindig meglep az, hogy ezt a mérkőzést így végig csináltuk. Egy nagydarab és agresszív lányokból álló csapat ellen győztünk, akik hatalmas tempót diktáltak. És mi bírtuk, és mi óriásit küzdöttünk. A CSAPAT győzött csupa nagybetűvel.

Igazából kiemelni csak a két fiatalt szeretném, de őket is csak azért mert nagyszerűen megállták a helyüket ebben a CSAPAT -ban! A Mezőfi Brigi védekezésben rettentően hasznos volt, nagyon jól játszott. A Lara pedig nagyon jól teljesített támadásban.

Következik a bajnokságot vezető Fekete Gólyák, Szekszárdon.

A felnőtt mérkőzés képei:

{besps}2014/2014-03-08-21-28-44{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

{besps}2014/2014-03-08-21-28-56{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon

{besps}2014/2014-03-08-21-29-10{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

{besps}2014/2014-03-08-21-29-29{/besps}

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb