Első alkalommal léptek marcali cselgáncsozók dobogóra!

Írta: Nagy Róbert
Megjelent: 2014. március 18. Kedd, 12:30

b4

2014. március 15-én a Magyar Judo Szövetség Barcson rendezte meg a Dél-Dunántúli Regionális versenyét, melynek célja a „versenyrutin" megszerzése volt.

Az MVSZSE Küzdősport Szakosztálya 2014-től tagja a Magyar Judo Szövetségnek, így a fiatal és kezdő cselgáncsozóinknak lehetőség adódott, hogy felmérjék felkészültségüket. Baranya, Tolna, Somogy és Zala megyéből több mint 300 judoka nevezett! A versenyen olyan nagyhírű judo egyesületekkel léptünk tatamira, mint a PVSK (Pécs) vagy a KASI (Kaposvár).

Szakosztályunkból számos versenyzőnek ez volt az első versenye. Célunk a részvétellel az volt, hogy a fiatal versenyzők legyőzzék a „versenydrukkot". A barcsi verseny számomra is meglepő, nem várt eredményeket hozott, hiszen az általunk már jól begyakorolt grappling szabályrendszere eltér a judo olimpiai sport-szabályrendszerétől. A magas részvételi szám miatt 4 tatamin zajlottak a küzdelmek. Az MVSZSE Küzdősport Szakosztályának eredményei:

Vincze Martin – Diák „C" fiú -42 kg - I. helyezés (Noszlopy G. Ált. Isk.)
Miklovics Tamás – Ifjúsági férfi 60 kg – II. helyezés (Noszlopy G. Ált. Isk.)
Szélesi Melodi – Serdülő lány +63 kg – II. helyezés (Noszlopy G. Ált. Isk.)
Dudás Péter – Junior férfi -66 kg – III. helyezés (Berzsenyi D. Gimnázium)
Gelencsér Dominika – Serdülő lány -63 kg - III. helyezés (Noszlopy G. Ált. Isk.)
Horváth Márton – összevont -20 kg – III. helyezés (óvodás)
Horváth Zente – Diák „C" fiú –50 kg – III. helyezés (Noszlopy G. Ált. Isk.)
Huszár Barnabás – Diák „B" fiú –60 kg – III. helyezés (Mikszáth K. Ált. Isk.)
Izsák Bálint - Junior férfi -66 kg - III. helyezés (Berzsenyi D. Gimnázium)
Sági Cintia – Ifjúsági nő -70 kg – III. helyezés (Noszlopy G. Ált. Isk.)
Szélesi Melodi - Ifjúsági nő 66 kg – III. helyezés (Noszlopy G. Ált. Isk.)
Tóth Buda – Diák „C" -39 kg – III. helyezés (Mikszáth K. Ált. Isk.)
Tóth Krisztián –Diák „B" fiú -45 kg – III. helyezés (Noszlopy G. Ált. Isk.)
Vida Nikolett - Serdülő lány +63 kg – III. helyezés (Noszlopy G. Ált. Isk.)

21 versenyzővel vettünk részt a versenyen. Sajnos nem léphetett mindegyik sportolónk a dobogóra, de valamennyien helytálltak a tatamikon és szembenéztek az ellenfeleikkel. Tapasztalat, hogy a fizikai és technikai felkészítésen túlmenően a mentális „állóképességre" is gyúrni kell. A csalódottság könnyeire semmi oka nincsen azoknak a versenyzőinknek, akik nem hoztak haza érmet...

Császár Zoltán győztes mérkőzését a sportcsarnok és a jelenlévő edzők hangosan megtapsolták, hiszen az egész verseny egyik legszebb ippon értékű dobását Ő hajtotta végre. Börczi Barna kiválóan küzdött, hiába a pontazonosság: sajnos az egyik mérkőzésen összegyűjtött 2 shido (bűntetőpont) miatt nem léphetett dobogóra.

Nagyon jól helytálltak, de sajnos érmet nem sikerült elérniük a következő sportolóknak: Ágoston Koppány, Balázs András, Börczi Barna, Császár Zoltán, Faházi Rajmund, Garas Szimonetta és Macsicza Kevin. A lényeg: legközelebbi judo versenyre (Kaposvár – május) alaposabban felkészülünk.

Köszönöm a szülőknek a türelmét, hiszen a rendezvény 9 órától 20:30-ig tartott! Külön elismerés illeti meg a segítőket, akik nélkül nem tudtuk volna a 4 tatamin zajló párhuzamos mérkőzéseken a versenyzőinket támogatni: Dudás Pétert, Gáspár Líviát, Lisztes Károlyt és Szekér Biankát.

{besps}2014/2014-03-18-12-27-05{/besps}
 
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.
Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb