Tisztelt Olvasó!
Május 4. –én strandunk területén rajtolt a II. MARCALI 10 órás terepkerékpáros verseny. Előnevezésben 31 csapat regisztrált, s a visszajelzésekre hagyatkozva a helyszínen számítottam még pár jelentkezőre..
Tudni lehet, hogy nem terem és nem boltba járó sportról van szó, amit a mindenkori időjárás nagyon tud befolyásolni. Sajnos ez most is így volt. Az elmúlt napok szeszélyes és kiszámíthatatlan időjárása miatt többen döntöttek a távol maradás mellet, ami érthető is.
8,45 órakor startolt a mezőny és megkezdődött a sárdagasztás. Voltak kik egy személyben, aztán párosban is, na meg 4-s csapatban nyomták az 1830m-s karikákat. Cirka 30 m szintemelkedés volt körönként, amit nehezítettek a néhol nem kevés gyakorlatot igénylő kanyargós, technikás szakaszok is.
Rámpa feljárón aránylag nagy sebességgel lehetett felrongyolni, aztán a lefeléken hatalmas lánc csattogás kíséretében fék nélkül bele a vasúti vágányokra emlékeztető keréknyomok százaiba. Némi süppedős egyenes, kanyar, fel és le, s ki kecmeregtünk a kavicsos külterületre. Majd a szálló előtti emelkedőn fel kínlódva, fiatal parkunkban nyomot hagyva visszaérkeztünk a fürdő területére. Persze közben a viharos szél emelgette sátrunkat, tépte a jelölőszalagot vitte a díszletet. Folyamatosan újra és újra kellett építeni mindent.
Egyes fogataink csak rótták köreiket, míg a csapatban tekerők előre megegyezett időnként váltottak, s frissítve, megpihenve taposták pedáljaikat. Gyakorlott versenyzők nagyon stabil 6 perc környéki egyenletes karikákat tudtak produkálni. Az amatőröknek ez hol lassabb, hol meg még lassabb volt. Pihenő időkben egyes csapatsátrak alatt előkerült a pokróc, addig mások a nagysátorban zsíros kenyérrel és meleg teával frissítettek. Aztán néha 1-1 banán vagy alma is jól esett, amit a rendezők biztosítottak az átfázott kerekeseknek. Persze kaja előtt először is a sarat kellet eltakarítani az ajkakról, fogakról.
Természetesen hatalmas sikere volt a teafőző árasztotta melegnek is. Dél tájban megállt az eső, s a viharos szél gyorsan szárította a talajt. Ekkor lett igazán kegyetlen a talaj, hiszem eltűnt a víz, ami némi kenést adott a gumi és a föd közé. Most ragad igazán kiáltott valaki!
Lassan közeledett a 10. óra vége, s a váltós csapatok minden fajta taktikát bevetettek, hogy szépítsenek eredményeiken. Visszaszámlálást hallottam a pályán, tudtam, hogy letelt az idő, viszont aki akkor még kint volt annak a köre érvényesek számított.
Eredmények itt láthatóak: http://www.balaton-team.com/index.php/eredmenylista.html
A mostoha idő ellenére nagyon jó hangulatban zajló versenynek lehettek tanúi a kilátogató nézők.
Nagyon szépen megköszönöm a tisztelt sporttársaknak, hogy ellátogattak városunkba s jelenlétükkel emelték rendezvényünk színvonalát! Köszönöm, mindenkinek a segítséget, a kitartó munkát, Marcali elöljáróinak a támogatást s a bíztatást!
Köszönöm, Zsiga-bá
Tombolt a vihar, zúgott a szél
vérbeli bringás ettől sem fél.
Locsogott az eső áztatta a földet,
kerekesek lába már lüktet.
Eljött az idő hangozzék a start,
pedálok kattognak, most van a rajt!
Gyorsult az első a mások, s még pártucat,
már alig tíz óra, hogy szánthatjuk az utat.
Recsegett a rámpa, fröcsögött a sár,
kerekünk azonnal árkot vájt.
E seregnek látványa csuda szép volt,
s azon gondolkodtam, miért nem adott ilyent a múlt?
Zsiga-bá válogatása:
{besps}2014/2014-05-08-04-43-19{/besps}
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.
{besps}2014/2014-05-08-04-43-39{/besps}
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.
Dr. Dénes Zsolt képei:
{besps}2014/2014-05-08-04-48-44{/besps}
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.
{besps}2014/2014-05-08-04-49-04{/besps}
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.
{besps}2014/2014-05-08-04-49-20{/besps}
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon