Fő tartalom átugrása

Holnap őszi szezonzáró kézilabda mérkőzés a Sportcsarnokban …

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2014. december 09. Kedd, 19:07

gyorimeccs

Holnap véget ér a női kézilabda NBI/B őszi szezonja a marcali lányoknak. A bajnokságban hatodik helyen álló Győrt fogadjuk. Vendégeink mérlege eddig 5 győzelem, 1 döntetlen és 5 vereség . Ez utóbbit szeretnénk szaporítani ha lehet..., no jó ... lehet a középső számot is ... :-)

Fiatal csapatunknak egy nagyon nehéz, küzdelmes, és tanulságos szezont kéne szépen befejezni.

Nem az én dolgom a csapat teljesítményének szakmai értékelése, azt majd egy interjúban megteszi a hozzáértő, Sári Árpád a csapat(ok) edzője.

Én mint szurkoló, és egy mérkőzést kivéve (Szombathely) mindenmérkőzést testközelből tapasztaló szurkoló teszem ezt, aki messze nem nevezhető szakembernek a kézilabda sportban sem. A következő néhány sort egy elfogult, a csapatot nagyon szerető szurkoló írja, aki azért igyekszik tárgyilagos lenni.

Amikor szezon kezdetekor nyilvánvaló lett, hogy több játékos befejezi sportpályafutását, és többen eligazolnak tőlünk, akkor már tudható volt, hogy a Marcaliról kialakult „erős középcsapat" jelző nem lesz tarható a bajnokságban.

16-17 éves lányokból, és a játékot tovább vállaló Balogh Piroskából, Bödör Szilviből, Tanai Berniből, és Urbán Edinából kellett a szakosztály új edzőjének, Sári Árpádnak, egy felnőtt és egy junior csapatot kovácsolnia.

Egy nagyszerű rajtot követően (győzelem Szentendrén) következett a bajnokság jelenlegi első, második, ötödik és negyedik helyezettje. Már ezeken a mérkőzéseken is láttam, tapasztaltam, hogy voltak nagyszerű időszakaink, de persze esélyünk sem volt a győzelemre. Bizakodva utaztunk a Mohács elleni mérkőzésre, hiszen a Magyar Kupában legyőztük őket itthon, aztán a „hazai pálya előnye" egy vereséget hozott számunkra.

Megvertük itthon a Pénzügyőrt, és kikaptunk Pilisvörösváron egy góllal, amit azóta is nagyon sajnálok, mert az a két pont a mienk volt. Kötelező győzelem a PEAC ellen és egy rossz emlékű vereség a Fraditól. Egy gólos vereség a Nagyatádtól, amire inkább nem is emlékeznék ... majd a szombathelyi papírforma vereség (harmadikak a bajnokságban).

Van 6 pontunk és lehetne 10 vagy12 ... ide számolom a Pilisvörösvárt, a Nagyatádot és a Mohácsot is ... ott voltam, láttam. Szóval az 10 vagy 12 pont ... tehát a középmezőny!

Ez sajnos nincs meg mert a 12. helyen vagyunk jelenleg a tabellán. Lehetne másképen, de mint tudjuk a ha –val kezdődő mondatok azok nem érvényesek általában.

Pedig mi egy jó csapat vagyunk! Jól képzett játékosokkal, hatalmas szívvel és akarattal. Csak hát még fiatalok az NBI/B –hez. Viszont hatalmasat fejlődött a csapatunk! Ezek a fiatal lányok sokszor 3 félidőt végig küzdve, egyre nagyobb sikerrel veszik fel a harcot az erősebb, tapasztaltabb, ellenfeleikkel. Egyre magabiztosabbak és egyre jobbak!

És itt vannak velünk azok a tiszteletre méltó idősebb játékosok, akik között van aki tanárként, edzőként dolgozva, családja mellett sportolva „szakad meg a pályán".

Aki már másodszor jött vissza segíteni a csapatnak, mert kérték, és tesz meg mindent a csapatért a pályán és a pályán kívül.

Aki hetente sok-sok kilométert utazik, és van távol a családjától, mert a Marcali a „CSAPATA" sok éve már. A mérkőzés után a buszváróban „vacogva" várja a járatot hogy hazajusson a családjához, én már feladnám ... de hívták, hívják és Ő jön.

Vagy aki reggel ½ 4 re jár dolgozni, de este ott van az edzésen, és teljesít a pályán, a mérkőzésen. Ezek az idősebb játékosok is mindent megtesznek a csapatért! Köszönöm! Köszönjük!

De írhatom a gimiseinkről is, hogy nagyon sok lemondással, sok fáradsággal, de itt vannak és teljesítenek! Teljesítenek az iskolában, naponta edzésen, a hétvégeken pedig utazás ... kora délelőtt indulás, sokszor este 10 vagy később az érkezés, ... másnap meg témazáró ... ja jó lenne egy kicsit szórakozni is ... Nekik a kézilabda nem csak egy sport... sokkal több annál. Köszönöm! Köszönjük! Szóval ez a csapat egyre jobban összekovácsolódik és egyre jobb teljesítményt nyújt!

Korán kezdődik, a bajnokság február első hétvégéjén már jön a Szentendre. Közben még lesz feladata az ifjúságnak a Diákolimpián.. országos elődöntő, és a reményeim szerint a döntő.

Visszatérve a bajnokságra feltételezésem szerint az elhullajtott pontjaink ellenére valahol a 10. helyen tudunk majd végezni, és erre képes ez a csapat.

Szeptemberben pedig egy évvel és egy szezonnal idősebben, tapasztaltabban, újra megszerezhetjük az „erős középcsapat" jelzőt reményeim szerint! És higgyék el nekem ez nem egy szurkoló elvakult kijelentése.

Holnap? Nem tudom ... döntően attól függ, hogy a Győr a 29 fős felnőtt keretéből kit hoz el. Ha a fiatalokat, akkor van esélyünk ...

Jöjjenek és szurkoljanak a csapatunknak!

Hajrá VSZSE! Hajrá Marcali!

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb