Balaton-átúszás!

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2015. június 25. Csütörtök, 04:45


 

A 2015 évi Pek-Snack Balaton-átúszás a kedvező idő esetén 2015. július 4-én szombaton kerül megrendezésre. Tartalék napok: július 11, 18. 

 

Hagyomány már, hogy az 5.2 km-t a révfülöpi kikötőből indulva, a balatonboglári Platán strandra érkezve kell teljesíteni. A rajt időszak reggel 8.00 órától délután 14.00-ig tart. 

 

Nevezni Révfülöpön, a kikötőhöz közeli labdarúgópályán lehet. A nevezés 7.00 órától 13.30-ig tart. A nevezési lap olvasható kitöltése után az általános orvosi vizsgálat alapján alkalmasak indulhatnak. A rajtolásnál, a csuklópánt leolvasása után zuhanyozási lehetőséget biztosítunk. A várható nagy indulószám miatt kérjük, hogy óvatosan szálljanak vízbe. 

 

A táv során átlag 20-30 méterenként álló hajók, motorcsónakok biztosítják az útvonalat. A célban ismét leolvassuk a vonalkódos csuklópántot, majd a teljesítők a szponzorok által biztosított kínálatból fogyaszthatnak. A zárt területen belül valamennyien átvehetik a verseny egyedi pólóját, és itt kerülnek kisorsolásra a felkínált ajándékcsomagok is. A kiérkezők itt is számíthatnak orvosi segítségre. 

 

Táv: 5200 m

Időpont: 2015. július 4. (szombat), tartaléknapok: Július 11, 18

Jelentkezés helye: Révfülöp, labdarúgópálya. 

Ideje: 2015. július 4-én (szombaton), 7.00-13.30

Startolás: A révfülöpi kikötőből, folyamatos (8.00-14.00 között)

Nevezési díj: 7000.- Ft/fő

14 éven aluliaknak (2001-ben és utána születetteknek) 3000.- Ft/fő

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb