Tabellák - 41. hét
![]()
Az NBI/B –s női kézilabda bajnokságban a Vasasnál járt a VSZSE és kikapott a felnőtt és a junior csapat is. A mérkőzésekről a tudósítás elérhető a Portálon.
A tabellát felteszem, de irreális a sorrend, több elmaradt mérkőzés van.

Junior:

Nekünk is egy elmaradt mérkőzéssel kezdődik egy mérkőzés sorozat pénteken. Boglárra utazik a csapatunk a Nemzeti Kézilabda Akadémia ellen elmaradt mérkőzés lejátszására. A felnőtt 16, az junior 18 órakor kezdődik.
Október 13. (kedd) itthon fogadjuk a Haladás-Érd csapatát. (junior 15 ó, a felnőtt 17ó) Szerdán a Magyar Kupa második fordulójában Csurgón mérkőzünk. A kezdési időpont és a helyszín még bizonytalan. (Ma úgy tudom, hogy a Gimnázium csarnokában és 16:00. Ha lesz, pontos infó közlöm!)
Szombaton a Szentendrét fogadjuk a Sportcsarnokban. (Felnőtt 15, junior 17.)
A következő mérkőzésünk is (10.24) itthon lesz a Győr II. ellen.
A serdülő csapatunk sajnos kikapott a Siófoktól szombaton, szerdán Csurgón javíthatunk a mérlegen! Gyerünk lányok! Győzni kell!

Az U11 nagy örömet okozva, két újabb győzelemmel szaporította pontjai számát. Vezetik a bajnokságot. Itt egy kicsit később lesz tabella. A nagyatádi két mérkőzésről itt olvashatnak. Leghamarabb november 15. –én lesz újabb tornájuk a lányoknak. Akkor Balatonszemesen mérkőznek majd a Nagykanizsával és a Péccsel.
Az U13 -nak hétvégén nem volt fordulója. Október 11 –én Nagyatádon két siófoki csapat ellen lépnek majd pályára.
Labdarúgás
Fontos pontokat szereztek a Marcali VFC felnőtt focistái Karádon a vasárnap lejátszott győztes mérkőzésen. A Balatonlelle jön a következő fordulóban a Sport utcába. Jó lenne egy bravúr! Hajrá VFC!

Az U19 kikapott és a 8, a bajnokságban. A Lelle a tabella végén van bízom benne, hogy a hazai pályán legyőzzük őket szombaton.

Az U16 győzött Somogyváron. Következik pénteken a Balatonlelle.

Az U14 is győzött, a héten szerdán Somogyváron mérkőznek a fiúk.
