Fő tartalom átugrása

48. hét - labdarugó tabellák

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2015. november 30. Hétfő, 06:07

labdarugohirek

A Marcali VFC megtartva sorozatát Berzencén is győztesen hagyta el a pályát és befejezte az őszi szezont. Gratulálok!

 

A tabellán, a negyedik helyen állunk, de van még két elmaradt mérkőzés, amit december 5 –én pótolnak. A Balatonlelle otthonában fogadja a Nagyatádot és a győznek, akkor helyet cserélünk a tabellán. A másik mérkőzést a Balatoni Vasas és a Fonyód pótolja majd. Végleges tabella majd csak ezt követően lesz.

capture 20151130 054154 feln
Az U19 is győzött tegnap. Gratulálok! A hatodik helyen zárják az őszt a fiúk. Ebben a csoportban is vannak még elmaradt mérkőzések, de ezek már nem befolyásolják a VFC U19 pozícióját a tabellán.

capture 20151130 054154 19
Az U16 pénteken, Balatonkeresztúron fejezte be az őszi szezont. Folytatták hibátlan teljesítményüket. Nyolc mérkőzésen nyolcszor győztek. Úgy vezetik fölényesen a csoportot – 10 ponttal -, hogy két elmaradt - nem jelent meg az ellenfél - mérkőzésért járó 6 pont még nincs lekönyvelve! Gratulálok!

capture 20151130 054154 16
Az U14 is játszott még pénteken a Kaposvölgye ellen, győztek a fiúk 3:0 arányban az elmaradt – első forduló- mérkőzésen. Gratulálok! Büszkék lehetünk a fiúkra! Hibátlan teljesítményt nyújtottak ők is. 11 mérkőzésből 11 győzelem! Tavasszal folytatás!

capture 20151130 054154 14

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb