Győzött a jobbik csapat

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2016. február 27. Szombat, 22:32

DSC 8325

A juniormérkőzésen a jelenleg a bajnokságban első helyen álló Vasas juniort fogadtuk. Ahogyan ez már szinte rutinszerű jó néhány játékosunk a felnőtt mérkőzéssel a lábában, fejében lépett pályára. És a sérültek, betegek száma sem lett kevesebb. Kikaptuk.

 

Marcali VSZSE - Vasas SC junior 21:34 (11:18)
Góllövőink:
Horváth Mirella 8; Szabó Eszter 4; Mezőfi Brigitta 3; Novográdecz Glória 3; Bárczi Kata 2; Borbély Lili 1;

 

Woth Péter nyilatkozata:

 

Mindenki játszott, és ezzel nem is lenne baj, de szakszóval élve erőforrás menedzsment zajlott. Remélem, hogy ezt az influenzás, betegeskedős időszakot sikerült letudnunk, mert nyilván aki még előző este lázas, nem fog tudni 60 percet eltölteni a pályán. 30-40 percet is csak nehezen.

 

Remélhetően, hogy azok a problémák amelyek elmúlhatnak azok elmúlnak lassan és akkor majd tudunk azzal is foglalkozni, hogy ki mit tud hozzátenni a mérkőzéshez.

 

Most viszont alkalom van arra, hogy olyan játék helyzeteket alakítsunk ki ami korábban nem volt jellemző. Jó arra, hogy tapasztalatokat gyűjtsünk.

 

Kár hogy nem feltétlenül az alapján kell dolgozni, hogy mindenképen meg kell nyerni a meccset. Most ez van…

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb