DSC 1476

Tisztesség ne essék, akkora öröm volt ma számomra a felnőtt csapatunk győzelme, hogy a juniorok vereségén nem bánkódok igazán. Persze mindig fontos a győzelem, de fontos a játék is.

 

A junior csapatban játszanak azok a lányok is, akik a serdülőcsapatban hétről hétre remekelnek a saját korosztályukban. És persze azok a lányok is, akik már a juniormérkőzés mellett - ki többet, ki kevesebbet -, de a felnőtt csapatban is szerepel. Kevesen vagyunk, ezért mindenkire többlet teher jut, és fontos feladat hárul. Ez ma egy vesztess meccs volt, de vállalható vereség!

 

Haladás-Érd II - Marcali VSZSE kézilabda NB I/B női junior: 36-28 (19-9)
Góllövőink: Novográdecz Glória 13; Horváth Mirella 5; Sárfi Anett 4; Szabó Eszter 3; Gergő Virág 1; Kuti Melitta 1, Pamuki Alexa 1.

 

Dr. Woth Péter értékelése:

 

7 góllal kaptunk ki, feltételezem ez a junior mérkőzés nem igazán úgy sikerült ahogyan azt szerettük volna.

 

Egyrészt ugye arra is próbáltam figyelni, hogy lesz jövő hét, meg utána hét. Tehát voltak ilyen szempontok is. Az elején egy kicsit meglepett minket az ellenfél. Keményen védekezett. Ebben a bajnokságban ritka az ilyen csapat, amelyik ennyire keményen védekezik. Viszont az egy kicsit bíztató volt, hogy a végére, amikor elfáradtak és nem annyira keményen játszottak, akkor már bizony elég szép dolgokat tudtunk csinálni ellenük. Szép gólokat dobtunk. Most kell azt mondanom, ha van még egy félidő, akkor azt mi jobban bírtuk volna. Ez szerintem egy jó dolog. Mégis csak egy első osztályú csapat utánpótlásával játszottunk. Nem vallottunk szégyent erőnlétben.

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.