Skip to main content

Kiestünk a Labdarugó Magyar Kupából

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2016. október 26. Szerda, 21:14

DSC 1247

Nem csak a futballhoz értők számára volt nyilvánvaló már a mérkőzés kezdete előtt a végeredmény, hanem mindenkinek aki ma kilátogatott a Sport utcába.

Az is nyilvánvaló volt, hogy ezen a felázott pályán még nehezebb lesz a Marcalinak … mert a játékosaink korántsem rendelkeznek olyan kondícióval mint a napi kettőt edző első osztályú csapat. 30 percig bírtuk erővel … Pintér mester értetlenkedett is a játékosaival … hogy mi van. Aztán eljött az az idő amikor már lefutottak minket, és sorra lőtték a gólokat. Kikaptunk, nagy arányban… nincs szükség a mentegetésre, mert nem adta fel a csapatunk, még egy 11 –est is kiharcoltunk a mérkőzés végén … de hát a szerencse sem volt velünk ma.

 

Marcali VFC - Mezőkövesd ZSÓRY FC KFT.: 0-13 (0-4)

 

ifj. Kőrösi András nyilatkozata:

 

Örülök annak, hogy az ország legjobb 64 csapata közé jutottunk idén a kupában. Egy évtized után ismét nb1-es csapatot láttunk vendégül, szurkolóink futballhangulatot varázsoltak a marcali stadionba, megteltek a lelátóink.

 

A mérkőzés kezdetéről annyit, hogy a csapatunk tagjai a megbeszélt időre nem tudtak odaérni, mert dolgoztak, munkából jöttek, míg ellenfelünk az előző éjszakát Hévízen töltötte....

 

30 percig jól tartottuk magunkat, majd kijött a négy osztálynyi különbség a csapatok között. Reméljük élmény volt a szurkolóinknak az észt és magyar válogatottakat, az osztrák és magyar első osztályban bajnoki címet szerzett játékosokat testközelből látni

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

capture 20161026 205913

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb