bozsik Péter Kristóf

Miről szól az OTP Bozsik Bajnokok? Az OTP Bozsik Bajnokok célja megtalálni, majd csapatkapitányok segítségével felkészíteni az ország legkülönlegesebb, legkitartóbb ifjú futballtehetségeit.

 

Két csapat lesz, egy 18 fős keleti és egy 18 fős nyugati válogatott, fiúk és lányok vegyesen, a 10-14 éves korcsoportból – kiegészülve 3-3 felnőtt válogatott játékossal. Miután összeállt a keleti és a nyugati válogatott, megkezdődik a felkészülés: egy-egy közös edzésen és programon találkoznak Telkiben a Bozsik Bajnokok, illetve egy 2 napos edzőtáborban vesznek részt, ahol a csapatkapitányok is segítik a felkészülést.

 

A döntőt egy nagyszabású gálamérkőzés jelenti, ahol összecsap a Bozsik Bajnokokból, illetve a felnőtt válogatott játékosokból álló keleti és nyugati válogatott. A gálamérkőzést a Magyar Kupa-döntő napján 2017.május 31-én, a Groupama Arénában, közvetlenül a döntő előtt rendezik meg.

 

Biztosak vagyunk benne, hogy életre szóló élményekben lesz Kikinek része. A szerepléshez egyesületünk nevében sok sikert kívánunk!

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.