Első meccsünket azzal a Bonyháddal játszottuk, akiktől eddig mindig szorosan kaptunk ki. Nagyon rossz stílusban és hozzáállással kezdtük a mérkőzést ami borzasztó dobószázalékkal párosult így a félidőt 10 pontos hátránnyal zártuk.
Aztán a 3.negyedben megmutatta a csapat hogy tud küzdeni és végre bedobtuk a helyzeteinket is ezért sikerült megfordítani a meccset, átvettük a vezetést.
A negyedik negyedre meghatározó játékosaink dőltek ki mentális fáradtság és sérülés miatt ezért nehéz helyzetbe kerültünk. Viszont továbbra is jól küzdöttünk és fontos pillanatban tudtunk kosarat dobni amivel nyerhettünk volna ha nem hajítjuk rá a labdát a végén de így történt ezért sikerült 2mp-alatt egy szerencsés hármassal kikapnunk.
A Kanizsa elleni második mérkőzésre több játékosunk is fizikálisan elkészült az erejével illetve sérülés miatt nem tudott jól teljesíteni, a fiatalabbjaink pedig nem tudták felvenni a meccs ritmusát. Védekezésünk átjáróház volt amiből nem volt indítás kosarunk ,felállt védelem ellen pedig technikailag sokat hibáztunk.
Bonyhádi KSE-Marcali VSZSE 61-59
Marcali VSZSE-Kanizsa KK 65-82
https://marcaliportal.hu/sport/34347-nem-sikerult-a-gyozelem-hazai-palyan-az-u14-es-kosarasoknak#sigProIdbc32af153b
A galériához kattintson a képre!
https://marcaliportal.hu/sport/34347-nem-sikerult-a-gyozelem-hazai-palyan-az-u14-es-kosarasoknak#sigProId509b15a306
A galériához kattintson a képre!
https://marcaliportal.hu/sport/34347-nem-sikerult-a-gyozelem-hazai-palyan-az-u14-es-kosarasoknak#sigProIdee37f3f301
A galériához kattintson a képre!
https://marcaliportal.hu/sport/34347-nem-sikerult-a-gyozelem-hazai-palyan-az-u14-es-kosarasoknak#sigProIde1a3dc3087
A galériához kattintson a képre!
https://marcaliportal.hu/sport/34347-nem-sikerult-a-gyozelem-hazai-palyan-az-u14-es-kosarasoknak#sigProIdd9e9656455
A galériához kattintson a képre!
https://marcaliportal.hu/sport/34347-nem-sikerult-a-gyozelem-hazai-palyan-az-u14-es-kosarasoknak#sigProId53fdc68008
A galériához kattintson a képre!