SPORT

DSC 3864

A héten tartja a Marcali VFC, a már hagyományosnak mondható nyár végi, szezont indító foci táborát az U7-, U9-, és U11-es korosztályok részére. Mindhárom korosztály edzőik irányításával, a legkisebbeknél óvónők és középiskolás utánpótlás focisták, a nagyobbaknál civil felnőtt-, és középiskolás segítők, valamint itt is középiskolás utánpótlás focisták segítségével kezdték el a felkészülést a hamarosan számukra is kezdődő új szezonra.

 

A tábor hétfőtől péntekig tart, minden nap reggeltől estig, háromszori étkezéssel, némi játékkal, mozizással, pihenéssel, és természetesen sok-sok edzéssel.

 

58 gyerek fut reggelente a parkban, és rúgja a bőrt ezen a héten az MVFC pályáin! Közülük 17-n most, a tábor alatt ismerkednek először a labdarúgással. Persze mindig több kellene! Ezért az egyesület továbbra is várja a futball iránt érdeklődő gyerekek, és szüleik jelentkezését, (a táborba már nem, ott a létszám betelt és már folyamatban is van, de a jövő héttől mindenképpen), próbálják ki magukat.

 

Legfőképp a legkisebb, az U7-es korosztályba várják az óvodásokat, és kisiskolásokat. A korosztályos edzők több éves tapasztalata, hogy ugyan van, de nagyon ritka az olyan tehetséges gyerek, aki évekkel később csatlakozik azon társaihoz, akik már több éve rendszeresen járnak edzésekre, tornákra, és rövid időn belül utol éri a „régebbieket”, felveszi az ő ritmusukat. Tehát ha valaki érez némi késztetést, érdemes minél hamarabb, már óvodás, kisiskolás korban elkezdeni.

 

Az egyesület egyik alapvető célja, hogy felmenő rendszerben gondoskodjon az utánpótlásról. Már a legkisebb kortól rendszeres versenyeztetést biztosít itthon és vidéken, kora ősztől-nyár elejéig, néha nyáron is, szabadban, teremben, tornákon, később korosztályos bajnokságokban.

 

Az itt folyó munka legkomolyabb elismerése, hogy pár éve, bizonyos kor felett, már sokkal magasabban jegyzett országos klubok is figyelik gyerekeinket, és minden évben többeket el is hívnak magukhoz. Amit büszkén el lehet fogadni, köszönettel vissza lehet utasítani, de mindenképpen elégedettségre adhat okot, és egyfajta pozitív visszajelzés a klub tevékenységére mind a játékosok, az edzők, mind az egész egyesület számára.

 

A Marcali VFC sok szeretettel hívja, és várja a leendő kis csapattagokat, először akár csak érdeklődés, „megtekintés” céljából is! Lássák, mit csinálnak, milyen hangulatban a már itt lévők, s ezek alapján döntsenek, lenne-e kedvük csatlakozni ehhez a nagyszerű társasághoz.

 

Fotó: Péter Csaba

 

View the embedded image gallery online at:
https://marcaliportal.hu/sport/35559-focitabor#sigProId4e93a4e6e9

A galériához kattintson a képre!

 

View the embedded image gallery online at:
https://marcaliportal.hu/sport/35559-focitabor#sigProId99cfa55e26

A galériához kattintson a képre!

 

View the embedded image gallery online at:
https://marcaliportal.hu/sport/35559-focitabor#sigProIdf96a6c9707

A galériához kattintson a képre!

 

View the embedded image gallery online at:
https://marcaliportal.hu/sport/35559-focitabor#sigProIdb07a2d6ba2

A galériához kattintson a képre!

 

View the embedded image gallery online at:
https://marcaliportal.hu/sport/35559-focitabor#sigProId3a341ec827

A galériához kattintson a képre!

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.