Fő tartalom átugrása

ÍJÁSZAT 8.

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2017. augusztus 20. Vasárnap, 12:26

IMG 20170712 141817 resize

4 hét telt el, mióta véget ért a HDH-IAA 3D Európa-bajnokság Strass im Attergauban (Ausztria). A világbajnokságról szóló beszámolómhoz hasonlóan hagytam, hogy gondolataim kicsit ülepedjenek, az átélt élményeket feldolgozva írjam meg beszámolómat.

 

Úgy illik, újfent megköszönjem a segítséget azoknak, akik jóvoltából idén nemzetközi versenyeken szerepelhettem. Emlékeztetőként álljon itt nevük:

 

• Molnár József Dodesz, világbajnok és Európa-bajnok íjász, edző és íjkészítő
• Györkös Tamás, a Marcali Városi Fürdő igazgatója
• Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke
• Nyerges Ervin, az Industrie Elektrik Kft. ügyvezetője
• dr. Sütő László, Marcali Város Polgármestere

 

Bízom benne, hogy a jövőben is számíthatok segítségükre.

 

Az EB-t július 9-16-a között rendezték. A nyitó- és záró ünnepség St. Georgenben, a regisztráció és a verseny Strass im Attergauban volt. A verseny keddtől szombatig zajlott.

 

A megmérettetésnek barátaimmal vágtam neki. Így némi logisztikát igényelt, hogy Marcaliból, Budapestről, Tatabányáról és Körmendről együtt tudjunk utazni. 10-én kora délután érkeztünk a regisztráció helyszínére, ahol átestünk a szokásos regisztrációs procedúrán, majd mehettünk kicsit gyakorolni. A környezet gyönyörű – dombok, fák és zöld rétek mindenfelé – a szervezés rendkívül precíz volt. Miután itt végeztünk, a szállásunkat foglaltuk el egy 10km-re eső kisvárosban, majd irány vissza a megnyitóra.

 

Másnap – kedden – már kezdődött is az EB az versenynappal. célra kellett lőnünk 1 lövést. Egy csapatba kerültem a későbbi győztessel, akivel már jól ismerjük egymást, sokat lőttünk együtt. A napom jól indult, aztán gödörbe kerültem, csak az ötösök jöttek. A végén sikerült hajrázni 11-esekkel és 10-esekkel, így a 42 fős mezőnyömben a 9. helyre lőttem magam.

 

A második versenynap egy tökkel kezdődött, egész nap küzdöttem. Mire a pontjaimat újra szépen összeszedtem volna, újabb hibát vétettem. Innen erre a napra már nem volt visszaút. A nap végére visszacsúsztam a 12. helyre.

 

A harmadik versenynap – mely egyben az utolsó kvalifikációs nap volt – szintén gyengén indult. Sorban lőttem az ötösöket. Ahogy megnyugodtam, szép lassan belelendültem és a versenynap második felében közel 85%-ot teljesítve szép pontot sikerült összehozni. Ezzel egy helyet előre lépve, összesen 623 pontot szerezve a 11. helyen fejeztem be az egyéni versenyt.

 

A negyedik nap a csapatversenyé volt. Itt korábban kialakított 4 fős csapatok küzdöttek egymással előbb egy kvalifikációs körben 14 célon 1 lövéssel. A fordulót követően a 27 csapatból a legjobb 6 jutott a döntőbe, ahol a korábban meglőtt pontok nullázódtak. Mi a negyedik helyen jutottunk be, a hat cél teljesítése után a 2. helyen végeztünk, ezzel ezüstérmet szereztünk. A csapat tagjai Molnár József Dodesz, Rabotka György Viktor, Vígh Csaba és Fábos László. Nagy teher, de remek érzés volt együtt lőni ezekkel a kiváló íjászokkal.

 

Az EB-n nyújtott teljesítményem nem töltött el elégedettséggel, de ráébresztett egy kulcsfontosságú dologra. A versenyzéshez egy másfajta lelkületre van szükségem! ÉS KÜZDENI, KÜZDENI, KÜZDENI KELL!!!

 

Az EB végeztével lezárult egy tavaly szeptember elején megkezdett 10.5 hónapos időszak. A 2017-es nemzetközi versenyekre való felkészülésem jobb, tudatosabb, kitartóbb sportolóvá tett. Ezt a szemléletet a sportpályáról a civil életbe is hozom magammal és alkalmazom.

 

A napokban véglegesítem az őszi programom, illetve elkezdtem tervezni a 2017/18-as téli, illetve a 2018-as kültéri szezonom. Természetesen a fókusz a 2018-as kültéri szezonon van, melyre az alábbi nemzetközi versenyeket tervezem:

 

• IFAA 3D EB – Németország
• HDH-IAA 3D VB - Ausztria
• WA 3D EB - Svédország

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb