5bpm

2017. szeptember 23-án, szombaton az óvodás korcsoportok részvételével vette kezdetét a Marcali körzetben a 2017/2018-as tanév Bozsik Intézményi Programja.

 

A program célja többek között:

 

- a játék megszerettetése
- az intézményi tömegbázis kialakítása és szélesítése
- a tehetséges gyermekek sportszervezetekbe irányítása az 5-14 éves korosztályban
- az egészséges életmódra nevelés társadalmi céljai megvalósításának elősegítése
- a Fair Play szellemiség népszerűsítése, érvényre juttatása.

 

Az időpont választás nem véletlen, hiszen az UEFA ebben az évben szeptember 23-30. között tartja a Grassroots (nem profi labdarúgás) hetét.

 

A szervezők legnagyobb örömére verőfényes napsütés fogadta a gyerekeket. A két térfélen felállított 6-6 pályán és "műhelyben" közel 80 fő óvodás rúgta a labdát és végezte a különböző gyakorlatokat. Használtak koordinációs létrákat, gátakat, szlalom rudakat és a Bosuval is megismerkedhettek. A lényeg persze az volt, hogy mindenki egy órán keresztül önfeledten játszott- megörvendeztetve ezzel az őket elkísérő szülőket, rokonakat.

 

Fotó: Slezák János

 

A galériához kattintson a képre!

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.