Bajnokságokban szereplő csapataink hazai pályán szerepelnek a hétvégén.
Az U14-es csapatunknak már szerdán hétvége volt! Ugyanis akkor fogadtuk a Latinka pályán Kéthely csapatát a bajnokság 7. fordulójában, s egy küzdelmes, fordulatos mérkőzés végén győztünk 4-3-ra.
Így a „valódi” hétvégét kivételesen U16-os csapatunk kezdi, amely szombaton 10.00 órakor fogadja a Latinka pályán a bajnokság 7. fordulójában Tab csapatát. Vendégeink „érdekes” módon eddig csak három mérkőzést játszottak, melyeken 3 pontot szereztek, ezzel a tabella 10. helyén állnak. Legutóbb hazai pályán szenvedtek vereséget a Siófoktól 12-0-ra. Csapatunk hat mérkőzésen van túl, melyeken 15 pontot szerzett, így jelenleg pontazonossággal, csak rosszabb gólaránnyal 3. a bajnokságban. A legutóbbi fordulóban 8-2-re győztünk Balatonkeresztúr vendégeként.
Rövidülnek a nappalok, egymásba csúsznak a meccsek. Még véget sem ér a délelőtti találkozó a Latinkán, amikor 11.30-kor elkezdődik U19-es ifjúsági csapatunk mérkőzése a bajnokság 12. fordulójában, amikor a Balatoni Vasas csapatát fogadjuk. Vendégeink kilenc mérkőzést játszottak eddig a szezonban, melyeken 13 pontot gyűjtöttek, így jelenleg kettővel mögöttünk a 6. helyen állnak.
A legutóbbi fordulóban 5-1-re nyertek hazai pályán Kadarkút ellen. Csapatunk szintén kilenc mérkőzésen van túl, melyeken 19 pontot gyűjtött, így a negyedik helyről várja a mérkőzést. A legutóbbi fordulóban egy gól gazdag (5-4) mérkőzésen hoztunk el „bravúr” három pontot Balatonlelléről.
E-mérkőzést követően, Szombaton 13.30-kor lép pályára felnőtt csapatunk, szintén a bajnokság 12. fordulójában, a Balatoni Vasas felnőtt csapata ellen, a Sport utcai pályán. Ez sem fix 1-es! Kereken húsz pont, és tizenhárom hely van a két csapat között. Vendégeink nagyon megizmosodtak erre a szezonra. Tavaly még a tabella első felének alján zártak közvetlenül előttünk, öttel több vereséggel, mint győzelemmel. Ehhez képest az idén az elmúlt tizenegy fordulóban már 28 pontot gyűjtöttek, így 2.-ak a tabellán. Előzik a tavalyi bajnokot, és mindössze kettő ponttal maradnak le a listavezetőtől. Az elmúlt fordulóban 4-0-ra nyertek hazai pályán Kadarkút ellen. És ahogyan „az a” Kadarkút, egy héttel korábban megverte a tavalyi bajnokot, miért ne okozhatnánk mi.... Csapatunk szintén tizenegy mérkőzésen van túl, melyeken eddig 8 pontot gyűjtött, ezzel a 15.-ek vagyunk a bajnokságban. Legutóbb 3-1-es vereséget szenvedtünk Balatonlellén.
Hogy mennyire kellenek a pontok, már részletezni is felesleges. U16-os csapatunknak a dobogón való stabil megkapaszkodáshoz, a fényesebb érem eléréséhez. Az Ifinek a dobogóra való felkapaszkodáshoz. (Fájhat a két héttel korábbi, Nagybajom ellen itthon elszórt 3 pont. Azzal már most dobogón lennénk. Reméljük nem az akkori formát hozzák a srácok!) A Felnőtt csapatbak pedig....!!
Kérjük jöjjenek el, legyünk minél többen csapataink mellett! Támogassuk, biztassuk őket céljaik elérésében!