Fő tartalom átugrása

VIII. Scitec Győr Open

Írta: Lábodi Laura
Megjelent: 2017. december 16. Szombat, 04:06

25353627 10213039342891730 7467635187418751102 n

A héten rendezik Győrben a Scitec Open elnevezésű cikluszáró, nemzetközi úszóversenyt, ahol a csütörtöki versenynapon jelen volt az MBÚSZ SE csapata is 8 fővel. A medencében 72 egyesület majd 800 versenyzője méri össze tudását 4 napon keresztül. Első alkalommal küzdhettünk meg ilyen népes nemzetközi mezőnnyel, ahol Osztrák, Román, Szlovák, Dán, Lengyel, Szerb, Svájci, Ukrán úszók is vízbe szálltak.

 

Ez főleg a nagyobb korosztályoknál volt jellemző, de például Pajor Eszternek szinte minden jelenlévő nemzet ellenfeleiből kijutott. A kihívásnak a tőle elvárható magabiztossággal felelt meg és nyújtott kiemelkedő eredményeket a döntők során. 200 méter gyorson a 2. helyen állhatott fel a dobogóra román ellenfele mögött, új egyéni rekorddal, amely Aranyjelvényes időeredményt és Ranglista 5. helyezést ér. 50 m gyorson a nap utolsó úszásaként még kipréselt magából egy egyéni csúcsot 3 dán és két román ellenfele mögött, amely a magyar korosztályos ranglistán a 4. helyre repítette.

 

gyor uszok

Tasnádi Martin szintén hatalmasat úszott 50 méter gyorsúszásban, új egyéni csúccsal a 2. helyen végzett, csupán egy svájci úszó előzte meg. Eredményével a Ranglista 3. helyére lépett.

 

Tuli Botond szintén szerzett egy ezüstérmet 50 méter gyorsúszásban, hatalmas egyéni csúccsal, Ranglista 10. hellyel.

25311280 512212499165467 5064480153407858350 o

A nap folyamán 6 versenyzőnk jutott a különböző döntőkbe és 11 alkalommal szólítottak minket a rajtkőhöz. Detrich Luca, Barna Balázs és Tóth Csanád újonc volt még az elődöntős, döntős rendszerben lebonyolított versenyekben. A két fiú maradéktalanul meg is felelt a feladatnak, hiszen a délelőtti egyéni rekordok után délután ismét tudtak faragi az időeredményekből.

25158357 10213039216088560 8436330384888020832 n

A legtöbbet Tóth Csanád javított a tegnapi nap során, 200 méter háton összesen 22 másodpercet. De Luca is kitett magárért délelőtt 2 délután egy alkalommal javított egyéni csúcsot és négy számban döntőzhetett tegnap. 50 m gyorson a Ranglista 14. helyére került.

 

Szombaton Kaposvárra utazik a csapat, ahol részt vesz a Régió Cikluszáró versenyén.

 

Eredmények:

 

Pajor Eszter: 200 gyors 2. hely, 200 hát, 5. hely. 50 gyors 6. hely
Tasnádi Martin 50 gyors 2. hely
Tuli Botond: 50 gyors 2. hely, 200 gyors 7. hely
Detrich Luca: 200 hát 6. hely, 50 mell: 8. hely, 200 gyors: 9. hely, 50 gyors: 9. hely
Tóth Csanád: 200 hát: 8. hely, 50 gyors: 15. hely, 50 mell: 16. hely
Barna Balázs: 200 hát: 8. hely, 50 gyors: 12. hely, 50 mell: 15. hely
Szabó Georgina: 50 mell: 13. hely, 100 pillangó: 16. hely, 200 gyors: 17. hely

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb