Még nincsenek időpontok, de feltételezem február végén, március elején elkezdődik a megyebajnokság. Nem sikerült a csapatnak az őszi szezon a 15. helyen edző nélkül várjuk a tavaszi pontvadászatot. Sikerült edzőt szerződtetnünk? Van változás a felnőtt csapat keretében?
Ha az időjárás is engedi, akkor február utolsó hétvégéjén elkezdődik a tavaszi szezon, mégpedig a Balatonkeresztúr ellenei idegenbeli mérkőzéssel.
Az őszi szezon nagyon rosszul sikerült, van honnan és van hova fejlődni. Úgy érzem, egy kicsit talán játékosoknak, vezetőknek és a szurkolóknak is megingott a hite, és joggal tehetjük fel azt a kérdést: mi lesz a marcali felnőtt labdarúgással? Az biztos, hogy gyökeres változásra van szükség, és én azt gondolom, hogy elsősorban mindenkinek önmagában kell rendet tenni, feltenni a kérdést: megtettem-e mindent ősszel azért, hogy sikeres legyen a Csapat.
Ahogy már többször elmondtam, amúgy is nehéz olyan edzőt találni, aki valódi segítséget jelenthet, ilyenkor a bajnokság félidejében pedig szinte lehetetlen. A jó edzőknek van csapata, aki pedig nem tud segíteni, azt minek hozzuk ide? Én az őszi szezon végétől lebonyolított tárgyalásokon bizonyosodtam meg róla – bár eddig is sejtettem –, hogy milyen pénzek repkednek megyei szinten a fociban. Mármint milyen pénzeket kérnek edzők, és milyen pénzekért játszanak sok helyen játékosok, akár megyei I-nél alacsonyabb osztályban is.
Igazolni is szinte lehetetlen (legalábbis nekünk), mert a téli átigazolási időszakban a megyei osztályú játékosok átigazolásáért fizetni kell az átadó egyesületnek. Vicc...!
Mindenképpen olyan emberre volt szükségünk, aki felkavarja az álló vizet. Olyanra, aki jól ismeri a megyei labdarúgást, aki jól ismeri az itteni játékosokat. Aki fel meri vállalni a konfliktust egy-egy olyan játékossal, aki nem teszi oda magát akár az edzésen, a mérkőzésen, vagy a Csapatért, legyen szó akár csak egy csapatösszetartásról. De ha arról van szó meg is védi a játékosokat, ha indokolatlanul támadják őket. Aki jól ismeri az Egyesület működését, lehetőségeit.
Sok beszélgetés után így egyeztünk meg Virág Krisztiánnal, akit úgy gondolom, hogy a Marcali labdarúgást szerető publikumnak nem kell bemutatni, egykori sokszoros magyar utánpótlás válogatottról van szó, aki sokat játszott magasabb osztályban.
Úgy gondolom, hogy nem egy hálás feladat, amit Ő most a nyakába vett, de biztos vagyok abban, hogy meg fogja oldani. Ismerve a kialakult helyzetet és Krisztián habitusát, biztos vagyok abban, hogy nem lesz konfliktusoktól mentes a tavaszi szezon, de abban is biztos vagyok, ha lesz ilyen, akkor az csak azért lesz, hogy a Marcali foci jobb legyen!
Ahogy mondtam igazolni csak pénzért lehet, így új játékos érkezéséről nem tudok beszámolni, mint ahogy távozókról sem, hiszen mi is azt fogjuk tenni, mint minden más egyesület, pénzt fogunk kérni, ha valakit el akarnak vinni tőlünk. Ez egy patthelyzet, de ez van...
Az utánpótlásunk remekel, az U19 a IV. helyen, az U16 a III. helyen az U14 az I. helyen fordul a tavaszi szezonra. Van változás?
Igen, vannak személyi változások. Hogy miért, arról az érintettek tudnak, nem szeretnék erről többet mondani.
Az U13 – U14 korosztály edzője Kiss Lajos lett, az U19 edzője pedig Kovács Bence, tehát ők helyet cseréltek.
Minden Csapat elkezdte már a felkészülést a tavaszi szezonra.
A kisebbek most remekeltek teremben, és úgy tudom lesz még nekik mérkőzésük. Nekik mikor kezdődik a szezon, van-e változás a kicsiknél.
A kisebb korosztályok csak az iskolai téli szünet alatt szoktak leállni, mondhatni náluk folyamatosak az edzések, nincs pihenő. Ami jó hír, hogy a gyerekek ezt abszolút nem bánják, és nagy lelkesedéssel járnak edzésre, 80 % feletti az edzéslátogatottság.
Megrendeztük a szokásos január eleji Industrie kupákat az U9 és U11 korosztálynak, illetve a legkisebbek is ízelítőt kaptak abból, hogy milyen is egy ilyen nagy csarnokban focizni.
Az U11, U13, U15 és U19 elindult a téli futsal bajnokságban, ezek több körös, több napos elfoglaltságot jelentő tornák. Mivel ez minden megyében elindult, így kevesebb meghívásos tornán fogunk részt venni, de keressük a lehetőségeket.
Úgy hallottam sikerült stabilizálni az egyesület anyagi helyzetét, sikerült a TAO-ból elegendő támogatót találni. Minden rendben?
A stabilizálás már évekkel ezelőtt megtörtént, az utóbbi években azon dolgozunk, hogy minden évben tudjunk egy kicsit fejleszteni, kihasználva a TAO adta lehetőségeket. Úgy gondolom, hogy ez az idei évben fog a csúcspontjára érni és olyan fejlesztéseket tudunk megvalósítani, amikre évek óta várunk és számunkra nagy jelentőséggel bírnak.
17 millió Ft-os TAO támogatásról beszélünk, amihez – az önerővel kiegészítve – egy 22 millió Ft-os Sportfejlesztési Program kapcsolódik.
Köszönhetően azoknak a vállalkozásoknak, akik biztosították számunkra a társasági adójuk terhére a forrást (a nevüket szándékosan nem mondom, mert nem kaptam erre felhatalmazást), a programunkat meg tudjuk valósítani, a támogatás maradéktalanul rendelkezésünkre áll. Ezúton is szeretném megköszönni a támogatásokat és azoknak a munkáját, akik segítettek ennek összeszedésében!
Az, hogy jó helyre megy a pénz, mi sem bizonyítja jobban, mint a működési költségeken felüli fejlesztéseink, amelyek reményeim szerint legkésőbb március végéig meg fognak valósulni.
Egy nagyságrendileg 7 millió Ft-os beruházás keretein belül fogjuk fejleszteni az edzőpályát. Olyan világítást fogunk építtetni, ami lehetőséget biztosít az egész pályán történő edzésre, de akár esti, villanyfényes mérkőzéseket is tudunk majd játszani. Ezen kívül labdafogó hálót fogunk építtetni mindkét kapu mögé, illetve korszerűsítjük az öntözőrendszert, így lehetőségünk lesz arra, hogy az edzőpályát is öntözzük.
Ezen kívül lecseréljük az egész egyesület melegítőgarnitúráját, ami az U9 korosztálytól felfelé kb. 110 melegítőt jelent. Ez sem elhanyagolható beruházás.
Mikor kezdenek a csapatok? Mit vársz a tavaszi szezonban a csapatoktól?
Ahogy mondtam az U7 – U13 utánpótlás folyamatosan edz, náluk minimális pihenés volt. A többi korosztály már elkezdte az edzéseket. Az U14-től bajnoki címet várok. Az U16-ot 2. helyre várom, hiszen ebben a szezonban a Siófok is indított csapatot ebben a bajnokságban, ők azért előttünk járnak. Az U19 jó lenne, ha fel tudna érni a dobogóra. A felnőtt csapat jövő héten kezdi az 5 hetes felkészülést. Bízom abban, hogy ki tudjuk harcolni a bent maradás!
Úgy tudom, idén is megszervezitek a Sportbált?
Igen, 2018. február 3-án rendezzük meg ismét a Sportbált, ahová minden érdeklődőt szeretettel várunk. Jegyeket korlátozott számban a Mini Sport Büfében lehet venni. 1.500 Ft a belépő ára, ételt lehet behozni, büfé üzemel a bál alatt.
A bevételt a gyerekek részére fogjuk felajánlani, tavaly pl.: ebből a pénzből vettünk mindenkinek egyesületi nyári utazó felszerelést (póló és rövidnadrág).
Ahogy tavaly és azelőtt is, ismét a Vaklárma zenekar fog zenélni, így a jó hangulat garantált.
A kezdeményezés lényege egyébként az, hogy ezzel is próbáljuk közelebb hozni egymáshoz a Marcali sportszerető embereket, sportolókat.
Hajrá Marcali!!!
Köszönöm a beszélgetést!