Kéthelyi sakkhírek
Miskolcon az Országos Egyéni Sakk Diákolimpián öten versenyeztek a kéthelyi diákok közül. A két napig tartó versenyen egy egész sportcsarnoknyi sakkozó fiatal mérettette meg a tudományát.
Amatőr kategóriában Császár Anett 4.5 pontjával a 15-ötödik helyen fejezte be a versenyt. Négy hónapi sakkmúltjával nagyon jónak mondható az eredménye mivel nem egy ellenfele már évek óta koptatta a sakktáblákat.
Takács András hetedik okleveles helyezése szintén dicséretes első napa végén harmadik helyen tanyázott de sajnos nem sikerült olyan jól a folytatás. Andris a Somogy megyeiek közül a legjobb helyezéssel tért haza.
Értékszámos kategóriában Léránt Boglárka 4.5 ponttal 13-helyig jutott, ebben a csoportban volt az egyik legerősebb a mezőny. Boginak majdnem minden partija az utolsó percekben dőlt el.
Pálfi Péternek is egy kicsit kevés volt a 20 perces játékidő, Péter inkább a hosszú partikban tudja az igazi játékerejét megjátszani. Pálfi Gergő pedig egy kicsit talán jobban elsiette a partijait és ezzel pár pontot oda ajándékozott az ellenfeleinek.
A galériához kattintson a képre!