Fő tartalom átugrása

Marcali öröm Siófokon

Írta: Horváth Zoltán
Megjelent: 2018. június 04. Hétfő, 04:02

IMG 5012

Tegnap ért véget Siófokon a hét fordulóból álló kézilabda leány U-11-es gyermekbajnokság. A Kölök Parádén sikeresen átesett gyerekek ázsiai tekintettel szálltak fel a buszra abban a reményben, hogy tegnapi sikerélményeikkel felvértezve legyőzik egerszegi, és siófoki ellenfeleiket.

 

Rövid keresgélés után megtaláltuk a labdát és az ellenfelet is, sőt sikerült felismernünk, hogy a Marcali VSZSE csapata piros mezben játszik. Pár motiváló edzői hozzászólás, és a szülői szurkolás meghozta a lányok kedvét. Magabiztos Kölök Parádés játékkal győztük le ellenfeleinket. A bajnokságban 11 győzelemmel, 3 vereséggel Marcali végzett a képzeletbeli bajnoki táblázat élén, amiért leányainkat dicséret illeti.

 

Az U-13-as bajnokságban csapatunk rapszodikus teljesítményt nyújtott. A bajnoki sorozatot 14 győzelemmel, 1 döntetlennel, 11 vereséggel zárta. A hullámzó eredményesség oka egyértelműen az, hogy a meghatározó, jól felkészített játékosaink jelentős része elsősorban a serdülő bajnokságban érintett. Elég gyakran előfordult, hogy a két bajnokság mérkőzéseit egy időben rendezték, és az U-13-as csapatot két évvel fiatalabb játékosokkal kellett kiegészíteni.

 

Összességében mindkét korosztály teljesítményével elégedett vagyok. Köszönjük a szülők támogatását, az egyesület vezetésének az optimális feltételek megteremtését.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb