ÍJÁSZAT 18.3

Eltelt egy újabb hónap az utolsó jelentkezésem óta, így érkezik újabb beszámolóm is az azóta történtekről.
Az év legsűrűbb időszakát hagytam magam mögött a június és július hónapokkal. Idén az ebben a két hónapban rendezett versenyekre időzítettem a csúcsformám elsősorban. A formaidőzítés jól sikerült, minden versenyemen meglőttem az 1. osztályú minősítést, valamint minden alkalommal dobogón álltam, több egyéni csúcsot teljesítettem.
Júniusban első és legfontosabb versenyem az IFAA 3D Európa-bajnokság volt, ahol a több, mint 2000 résztvevő majd 10%-a – egész pontosan 173 fő – az én kategóriámban (AM BHR /Adult Male Bowhunter Recurve/) indult. Kőkemény fizikai és mentális csatában (4 versenynap, napi 12-13km séta dombról le-hegyre fel, átlag 7órás full koncentrált versenynap) 11. helyen végeztem. Minden nap magyar 1. osztályt lőttem. Nagyon élveztem a versenyt, életem eddigi legjobb és legegyenletesebb teljesítményét nyújtottam az EB-n. A teljesítmény értékét növeli, hogy csak német és osztrák sportolók előztek meg.
Az EB után nem sok pihenő adatott, következő hét vasárnapján – július 1-én – idehaza Marcaliban rendeztek a Pálya OB kvalifikációs versenyt. Ezen kissé visszafogottan versenyezve – az előző heti fáradtságot még nem teljesen feldolgozva – sikerült újabb 1. osztályú teljesítménnyel egy ezüst érmet szerezni.
Következő versenyemet – július 8-án – a Kaposváron megrendezett Dunántúli Terepíjász Kupa III. fordulója jelentette, mely teljesítmény kényszer nélküli gyakorlási lehetőséget kínált barátaimmal (Kulcsár Ernő és Peter Hermann), valamint segítségével kívántam vissza zökkenni a terepíjászatba. Megérzésem, hogy szükségem van a versenyszituációs gyakorlásra bevált, előjött egy probléma, melyet a verseny végére kezelni tudtam, s innentől uralom azt. A megmérettetésen ezüstérmet szereztem, újabb 1. osztályú pontszám kíséretében.
A kaposvári kikapcsolódás után következett a hónap legfontosabb két hétvégéje. Előbb július 14-15-én Rácalmáson a 3D GP3 versenyén vettem részt. Itt a szombati versenynapot megnyertem kiváló íjászokat és az aktuális világbajnokot is magam mögé utasítva, 1. osztályú teljesítményt nyújtva újfent. A vasárnapom kicsit gyengébben sikerült, egy rossz lövésnek köszönhetően vissza szorultam a harmadik helyre, amit a döntőben sikeresen megtartottam.
Következett a hónap másik fontos versenye, a Pécelen lebonyolított Terep GP3. Amíg előző hétvégén az elképesztő mennyiségű szúnyog, most a nagyon erős meleg – többen teljesen elkészültek az erejükkel szombaton – jelentette az extra nehézséget. Nagyon stabilan versenyezve, egy másodpercig esélyt sem hagyva vetélytársaimnak mért és méretlen távon, valamint összetettben is 1. osztályt szerezve és új egyéni csúcsot teljesítve megnyertem ezt a versenyt.
A szezonom felén ezzel túl vagyok. Most egy kis feltöltődés – 3 hét pihenő csak munkával és edzéssel – vár rám, hogy aztán újult erővel és maximális önbizalommal térjek vissza a szezon hátralévő részére, ahol a legfontosabb eseményeket az augusztusi Terep OB és 3D OB, valamint a szeptemberi IAA 3D világbajnokság fogják jelenteni.
Ahogy említettem az edzésmunka addig sem áll meg. Továbbra is minden nap 90-150 perces edzéseket végzek a lehető legnagyobb tudatossággal.
Összességében elmondható, hogy nagyon sikeres 2 hónapon vagyok túl. Folyamatos 1. osztályú teljesítménnyel sikerült hazai és nemzetközi szinten is sikeres versenyeket teljesítenem!
Öles léptekkel haladok sportbeli célom megvalósítása felé. Célom, hogy 3D, a Terep és a Pálya szakágak mindegyikében 1. osztályú minősítéssel rendelkezzem, valamint újra tagja lehessek a 3D válogatottnak. Mindezektől már csak egyetlen lépés választ el. Távlati célom pedig, hogy első alkalommal bekerüljek a Terepíjász válogatottba is.
Lassan körvonalazódnak jövő évi nemzetközi terveim is. Terveim közt szerepel a Szlovákiában megrendezésre kerülő IAA 3D EB, n való részvétel. Azonban elsőszámú célom, hogy a kanadai Lac La Bicheben megrendezésre kerülő WA 3D világbajnokságon képviseljem városom és nemzetem. Tegyem ezt a lehető legjobb teljesítményt kiadva magamból.
A galériához kattintson a képre!
A galériához kattintson a képre!























































